Mesetár
Beköszöntött a hideg tél, nagy pelyhekben hullt a hó. Ebben a zimankóban nemhogy házat, de még utat sem igen lehetett építeni. A garázs munkagépei szomorkodtak. Igaz ugyan, hogy Vilmos hívta őket hóembert építeni, de azt mondták, azt csináljon csak a hókotró. Ők inkább jó mélyen bevackolják magukat a garázsba, és téli álmot alszanak, amíg be nem köszönt a finom, meleg tavasz. Nyugalomban – s unalomban – teltek hát a napok.
A Sárkányváros. Amikor Teó megérezte a nap sugarát a bőrén, végre ki merte nyitni a szemét. Az ég kék volt, és tiszta. Egy csodaszép, ezüstösen csillogó város fölött repültek, a házak, terek és paloták között egy világoszölden csillogó folyó tekergett. Ez lenne Sárkányváros?
Valaki elvesztette a szívét, és én megtaláltam. Most biztosan azt gondoljátok, hogy Pepe már megint álmodott valamit, mert ilyen nincs, a szívét senki sem tudja csak úgy elveszíteni, mint a kesztyűjét vagy az uzsonnás táskáját.
A Művész utca tizenkettőben, pontosan az írószerbolt mellett volt a Sáfrány család cukrászdája. A kirakatban ott pompázott a sok finom keksz, sütemény és torta, amelyeket Sárkány úr sütött a sütödében, Sáfrányné asszony pedig a cukrászdában árult.
A király felsóhajt. Szeretne találni egy királyfit a lányának, Királykisasszonynak, de Nagy Sárga Dinó, aki a Királykisasszony erkélye alatt lakik, egyetlen lovagot sem enged a közelébe.
A Zománc utca 20.-ban rendel a félelmetes Fognyűvő doktor. Rebesgetik róla, hogy gyerekeket eszik. Gyerekeket, akik élnek-halnak az édességért, de fogat mosni, azt már nem szeretnek. Elmesélem, hogy mit csinál velük, de csak azoknak, akik nem ijedősek. Akik félnek vagy egyenesen gyáva kukacok, azoknak máris eljött a mese vége, tessék menni aludni! De előtte még: fogmosás! Nézzünk körül, maradt itt még valaki, aki gyáva? Nincs senki? Jó, akkor tehát folytathatom.
Mackó tekintetes úr levelet kapott hazulról. A borítékra számos paca közt ez volt írva:
Adassék e Levéll mackó Muki Urnakk Rokonisze retettel.
– Ejha – gondolta magában Mackó úr –, valamelyik kis lusta Mackó öcsém vagy Mackó húgom írhatta ezt, aki szekundát kapott a helyesírásból az iskolában! Hja, a helyesírásban nagyon hátul kullog a nemes család.
Almát talált a sün.
– Hű, de szép piros alma! – kiáltotta boldogan. – Hazaviszem, s megeszem.
A hátára kapta az illatos gyümölcsöt, ám alig indult el az édes rakománnyal, egy jól megtermett hasas, zamatos körte akadt az útjába.
– Jaj, de szép kövér vagy! – lelkendezett az újabb zsákmány láttán. – Téged is a kamrámba viszlek!
Leckeírás után Máli bepakolta a táskáját, aztán megnézte anya aznapi levélkéjét, de már nem talált benne több olyan feladatot, amit ne csinált volna még meg. Ezen a napon annyi minden történt, hogy csak úgy kavarogtak a fejében a gondolatok. Felhívta volna anyát, hogy megkérdezze, mikor jön haza, mi lesz a vacsora, és hogy elmesélje neki, mi történt az iskolában, de most ehhez sem volt kedve. Kivételesen örült annak, hogy még egy kicsit egyedül lehet.
Mese a Zengőrét meséi című könyvből
Egyszer volt, hol nem volt, a hangosan miákoló Mica halványkék tejestálkáján túl, még az utcasarki bogáncserdőn is túl, messzebb, mint a csicsói kastély, de a világvégi kődiórengetegnél azért közelebb, élt egyszer két leány, Mimi és Momi.
13. oldal / 18