Mesetár
‒ Hol bujkálsz, Simafül? Gyere elő! Hallod! Zinka benézett az összes szobába. Kereste a garázsban, a padláson, a szekrényben, a könyvek mögött, sőt még a vázában is, de a barátját sehol sem találta. Kezdett aggódni, mert tudta, ha nem muszáj, Simafül egy tapodtat sem moccan el mellőle. Miért is tenné, amikor együtt kétszer olyan vidámak és kétszer olyan erősek, mint egyedül! Zinka, a varázsköpenyes lány és Simafül, a hurkatestű kutya.
Az erdő még pihent... Kelet felől éppen csak az első halovány fény futotta be az égboltnak egy kis részét; olyan halovány, hogy éppen csak önmagának világított, árnyékot nem teremtett, az erdő árnyékát sem zavarta fel.
A család
A család úgy keletkezik, hogy egy lány és egy fiú megismerkedik, és egymásba szeretnek. Panni szülei, Éva néni és Gyuri bácsi a diszkóban ismerkedtek meg. Éva néni a fiúkat bámulta, Gyuri bácsi meg a lányokat. Egyszer csak összeakadt a pillantásuk. Azóta is csak akkor veszik le egymásról a szemüket, ha Pannira néznek.
Földigfülű megnézte magát vízi tükrében – egy erdőszéli tócsában – , és bánatosan sóhajtott kettőt.
– Haj, haj! Mégiscsak túl hosszú a fülem. Egyetlen nyuszigyereknek sincs ekkora. Földig érő! Úgy bizony! Ó, milyen csúf! – És máris itatni kezdte az egereket.
̶ Gól volt! ̶ Nem volt gól! ̶ De gól volt!
Bálint percek óta már csak ezt hallgatta. A pálya szélén ült, és onnan figyelte a három fiút. De akkor már nem is játszottak, csak vitatkoztak egymással. A két kisebb hangosan, az idősebb kicsit nyugodtabban.
̶ Szerinted bent volt? ‒ jött oda Bálinthoz egyszer csak a legnagyobbik, Szabolcs. A két fiatalabb, Máté és Gergő követte.
Abban a városban, ahol én születtem, lakott a legvitézebb szabó. Igaz, hogy az se nadrágszabó volt, hanem szűrszabó. Szép fekete meg fehér szűröket szabott, kacskaringós tulipánokkal jól teletűzdelte. Hívták pedig Krotvai Mátyásnak a szűrszabót. Elmondom vitézségének a történetét.
Gyertyaszentelő napjának reggelén a Pista inas kisubickolta Mackó úr csizmáját, jól kiporolta, kikefélte a ruháját, aztán megszólította Jutka szakácsnét:
– Jutka néni, mára jó früstököt készítsen, mert a tekintetes úr fölkel téli álmából. Nosza, Jutka szakácsné mindjárt elkezdte csörgetni a kulcsokat és futtatni a cselédeket.
Beköszöntött a hideg tél, nagy pelyhekben hullt a hó. Ebben a zimankóban nemhogy házat, de még utat sem igen lehetett építeni. A garázs munkagépei szomorkodtak. Igaz ugyan, hogy Vilmos hívta őket hóembert építeni, de azt mondták, azt csináljon csak a hókotró. Ők inkább jó mélyen bevackolják magukat a garázsba, és téli álmot alszanak, amíg be nem köszönt a finom, meleg tavasz. Nyugalomban – s unalomban – teltek hát a napok.
A Sárkányváros. Amikor Teó megérezte a nap sugarát a bőrén, végre ki merte nyitni a szemét. Az ég kék volt, és tiszta. Egy csodaszép, ezüstösen csillogó város fölött repültek, a házak, terek és paloták között egy világoszölden csillogó folyó tekergett. Ez lenne Sárkányváros?
Valaki elvesztette a szívét, és én megtaláltam. Most biztosan azt gondoljátok, hogy Pepe már megint álmodott valamit, mert ilyen nincs, a szívét senki sem tudja csak úgy elveszíteni, mint a kesztyűjét vagy az uzsonnás táskáját.
13. oldal / 18