Mesetár
– Hallottátok a nagy újságot?! – állítgatta meg úton-útfélen Macskaháza lakóit Trallala
néni, a szarka, akit mindenki csak a falu hírharangjaként emlegetett.
– Újságot? Milyen újságot? – kérdeztek vissza néhányan.
– Csak nem marslakók szálltak le a réten? – gúnyolódtak a mindenféle szóbeszédek esküdt ellenségei.
A fejedelemasszony gyermeket várt. Egy reggel behívatta leghűségesebb szolgáját, Tímárt, és elküldte az Arany-erdőbe. Megparancsolta neki, hogy a legszebb fát vágassa ki, és a törzséből készíttessen bölcsőt az udvar legügyesebb mesterével.
– Szuvresz Iförför! – pattant Röfröfi elé Buksi erősen vigyorogva. – Eregy inasztáj!
– Hogy mondod? – dörzsölte meg a fülét Röfröfi, a kismalac.
– Eregy inasztáj! – ismételte meg Buksi.
Volt egyszer egy nagyon okos kis esernyő. Főként az olyan idegen szavak izgatták a fantáziáját, mint a vazelin, a romantika, a zeppelin meg a film. Leginkább ez a szó, hogy film, ez ragadt meg a fejében, helyesebben a fogantyújában. Ilyen mondatok röpködtek a füle mellett: nézzünk meg egy jó filmet, vagy: de szép filmet láttunk.
– Drágám, elvinnéd a ünnepi koronákat a tisztítóba? – fordult Rozi királyné a fiához. – Két nap múlva lesz apád koronázási évfordulója, szeretném, ha addigra alaposan lesikálnák őket. Elvégre nem jelenhetünk meg az ünnepségen piszkos koronákban, nem igaz? Mit szólnának az emberek?
– Mondjátok meg édesanyátoknak és Doromb nagyapónak, hogy nagyon szépen kérem őket, holnap reggel jöjjenek be az iskolába – állította meg Buksit és Tigrist, a két macskalegényt, Arisztotelész igazgató bácsi titokzatosan mosolyogva.
– Csak nem követtetek el valamit?! – ijedt meg azonnal Cini anyuka, amint az üzenetet megkapta.
A tér sarkán egy hatalmas gesztenyefa alatt, szemben a sárgára meszelt városházával, magányosan álldogált a lövöldés bódéja. Most épp fehér hósapka borította, amit a szél néha megpróbált lesodorni.
– Huú-huú – söpört körbe a bódén, jeges körmeivel repedések után kaparászva a deszkafalon. És bizony talált is, nem egyet, de százat.
Az asztalosműhelyben ketten üldögéltek a vidáman duruzsoló kályha mellett, Gyalu bácsi, a gazda, és Doromb nagyapó.
– Nem bírom ezeket a gyakori időváltozásokat. Egyik front még el se ment, már nyakunkon a másik. Elszívják minden erőmet. Örökösen fáj a fejem, fájnak a csontjaim, rossz a közérzetem, hol melegem van, hol meg a hideg ráz. Dolgozni sem igen bírok, pedig kellene, mert Arisztotelész tanító bácsi várja a könyvespolcot – dőlt a panasz Gyalu bácsiból.
– Nem vagy te véletlenül beteg? – aggodalmaskodott Doromb nagyapó. – Amit itt felsoroltál, az tiszta influenzára vall. Bújj az ágyba, azt ajánlom, és kúráld magad!
Apa hazajött. Sízni volt a hegyekben. Azt mondta, igazán gyönyörű az a hely, ahol volt. Valóságos síparadicsom. Megkérdeztem tőle, hogy engem miért nem vitt magával. Azt mondta, jövőre majd elvisz. Csakhogy én nem jövőre akarok menni. Most akarom látni a síparadicsomot. Már meg is álmodtam, hogyan.
Cincin, a kisegér, a fásszínben üldögélt a favágótőkén. Azért ült ott, mert az édesanyja megszidta:
– Miféle szófogadatlan gyerek vagy te?! Kértelek, tedd rendbe a szobádat, ahogy ünnepek előtt illik. Egyedül nem győzök mindent. Rendetlen vagy! Nem szeretlek!
Cincint az utolsó szavak igencsak szíven ütötték. Ezért ült most a fásszínben, nagy-nagy keserűségében.
16. oldal / 18