Mesetár

 

‒ Unatkozom! Rettenetesen unatkozom! ‒ sóhajtotta Ariella, aztán széttárta a szárnyát, és dobott egy hátast a toronyház tetejéről. Az irodaépület hátsó udvarán landolt. Ez volt az egyetlen hely a városban, ahol senkinek sem jutott eszébe összelapátolni a havat. Egy ideig bámulta a fölötte elnyúló unalmas, grafittal satírozott eget, aztán feltápászkodott, és alaposan megvizsgálta a nyomot, amelyet a hóban hagyott.

 

Ucókat nem volt még négyéves, és már szerette a könyveket. Korábban, igaz, olykor megesett, hogy leszakította egy meséskönyv tábláját, máskor lapokat tépett ketté, s volt úgy, hogy csupán összegyűrte-maszatolta az aznapra került bánatos oldalakat.

 

Tóbiás kincset talál

Péntek volt. Majdnem hétvége! Kár, hogy csak majdnem. A hétvégi pihenés a szemétszállítóknak is jár, az emberek ilyenkor otthon lazítanak, míg a gépek a telephelyen csevegnek a heti kalandjaikról. Tóbiás már nagyon várta, hogy odagurulhasson a barátai mellé. Szerette volna elmesélni, hogy az új körzetben, amit most kaptak meg, van egy furcsa ház, amin eddig mindig egy nagy lakat virított, de most... Ma péntek van. Holnap elmesélem. Igaz is: pénteken mindig elmegyünk a furcsa ház mellett!

 

Részlet az Ilka vára című könyvből

Hiszitek vagy nem, élt egyszer Hidaskürtön egy szegény legény. Amennyire szegény volt, annyira öntelt is. Fűnek-fának elbeszélte, hogy ő királynak született. Nevettek is rajta a szülei. Így hát nem csoda, ha elment hazulról, világot próbálni.

 

Tavaly nyáron megfogadtuk Nanukkal, hogy Jövőre, veled, ugyanitt, és most hirtelen hipp-hopp, és Idén, veled, ugyanitt van. Várjuk a sárga taxit, hogy kivigyen minket a reptérre. Apa még szabadnapot is kivett, hogy kijöhessen velünk Nanuk elé, anyu meg tegnap előre ledolgozta a mai nyelvész munkáját, így elengedték mára.

 

Hova lett Sündör!?

Niru egy hajnalon nagy viharra ébredt. Olyan erővel szakadt az eső, hogy apró házának teteje alig bírta a víz súlyát, megroppantak a tetőlécek. Magára vette esőköpenyét, kilépett, és akkor látta, hogy a ház előtti ösvény patakká duzzadt, lombos ágakat sodort a víz.

 

Hol volt, hol nem volt, hát persze, hogy Vágán, ahol az embereknek úgy vág az eszük, mint a szenci borotva, élt egy szegény özvegyasszony a lányával, Mariskával. Olyan szép volt ez a Mariska, hogy minden tükör azt szerette volna, hogy belenézzen.

 

Az első ötlet

Mindenki azt mondja, hogy furcsa vagyok, gondolta a sörényes hangyász. ‒ Olyan furcsán nézel ki ‒ állítják.

‒ De furcsa vagy, sörényes hangyász.

 

A disznó egyszer kapott valami kutyabőrös írást, szabadságlevelet. Őrizte, mint a szeme fényét, éjjel-nappal magával hordta; egyszer azonban el kellett neki menni messzi útra, nem vihette el a szabadságlevelet.

 

Se szeri, se száma annak a sok szép könyvnek, amit a magyar szabadságharcról írtak. Hát még a megíratlan történet mennyi, amit csak egyes vidékek szájhagyománya őrzött meg! Erdő az, nem berek, tenger az, nem patak, vagy legalább az lehetne, míg újabb zord idők el nem temették a negyvennyolcat meg a negyvenkilencet.

8. oldal / 17