Új sorozatunkban a világot meghatározó találmányokról lesz szó. Az első rész két, manapság magától értetődő, de elképesztően fontos dologról fog szólni, a tűz használatáról és az élelemtermelés kezdeteiről, tehát a növénytermesztés megindulásáról és az állattenyésztés korai időszakáról.
Meggyújtani egy gyufát vagy egy öngyújtót a világ legegyszerűbb dolgának tűnik (egyedül azért ne próbálkozz vele!), a tűz használata azonban az emberiség történetének egyik olyan nagy hatású találmánya, amely nélkül a mai világunk elképzelhetetlen lenne. Hasonlóan fontos, bár jóval későbbi lépés volt az ember letelepedése és az élelemtermelés megindulása.
Tűz, a csodákra képes szupererő
A tűz felfedezésének és háziasításának idejéről a tudósok a mai napig vitatkoznak. Vannak olyan feltételezések, hogy 1-2 millió évvel ezelőtt már az emberelődök is használták valamilyen formában a tüzet. Az ősember először bizonyára nagyon félt a tűztől, mert ismerhette pusztító jelenségként, de aztán rájött, hogy ez a szupererő csodákra képes. Fényt ad a sötétben, melegen tart a hidegben, elűzi a vadállatokat, és ami talán a legfontosabb, hogy az ételt finommá varázsolja. A főzött vagy sütött étel sokkal puhább, ízletesebb, és hosszabb ideig eltartható, mint a nyers táplálék. Ez az óriási változás tette lehetővé, hogy az ember sokkal több energiát tudjon magához venni, ami pedig roppant fontos dolog volt az agy fejlődése szempontjából.
Hogyan kezdődhetett?
A tűz meghódítása úgy kezdődhetett, hogy az ember megfigyelte egy-egy villámcsapás vagy tűzvész következményeit. Ilyen események alkalmával ugyanis a tűz elől menekülő állatok egy része elpusztult. Ezek húsát fogyasztva jött rá az ember, hogy így az sokkal ízletesebb, könnyebb megenni, mint nyersen. Az aktív tűzhasználat kora akkor köszöntött be, amikor az ősember megtanulta kordában tartani, majd meggyújtani a tüzet. A neandervölgyi ember nagy valószínűséggel már rendelkezett ezzel a képességgel. A régészek szerint a módszerük az volt, hogy pattintással formázott kovaköveket ütögettek olyan magas vastartalmú és gyakran előforduló ásványokhoz, mint például a pirit. A kipattanó szikrát száraz levelekkel vagy faágakkal fogták fel, és addig fújták, amíg az lángra kapott. A tűz aktív használata óriási változásokat indított el. Az öltözködéssel együtt lehetővé tette, hogy az ember olyan területeken is letelepedjen, amely előtte lakhatatlannak számított.
Amikor a tűz rombol
Sajnos a történelem hajnalán az ember arra is hamar rájött, hogy a tűz romboló hatása a hadviselésben is igen jól használható. A parittyákból dobott tűzgolyók, a meggyújtva kilőtt nyílvesszők, a pusztító görögtűz csak a kezdet volt. A puskapor feltalálása és hadi célokra való felhasználása később nagyban fokozta a háborús rombolás hatékonyságát, a 20. században pedig az atomenergia (az elemi tűz) háborús szolgálatba állítása tette még pusztítóbbá és még félelmetesebbé a hadviselést és annak lehetséges következményeit.
Az élelemtermelés
Az őskori ember vadászott, halászott, gyűjtögetett. Annyit vett el a természettől, amennyit elfogyasztott. Esze ágában sem volt felesleget termelni, felhalmozni az élelmet. Sőt, sokáig az aktuális lakóhelyéhez sem ragaszkodott. Kb. 12 ezer évvel ezelőtt azonban valami megváltozott. Az emberek a világ bizonyos térségeiben – talán az ún. termékeny félhold körzetében, a mai Egyiptom, Törökország és Irak területén – elkezdtek letelepedni, városokat, falvakat építeni. A tudósok a mai napig vitatkoznak azon, hogy a letelepedés és az élelemtermelés kezdetei között van-e szoros összefüggés, és hogy melyik volt előbb. Az mindenesetre biztos, hogy ebben az időszakban a Föld több vidékén is megindult a növények termesztése és az állatok háziasítása. Nagy felfedezés volt, amikor megfigyelték, hogy a földre kiszórt magok újra kinőnek a földből és termést hoznak.
De biztos, hogy ez jó ötlet volt?
Meglepő lehet, de kezdetben ez az egész nem is tűnt olyan jó ötletnek. A letelepült életmód ugyanis a táplálékválaszték beszűkülését hozta magával, hiszen általában egy-két fajta növényt termesztettek, és csak néhány állatfajt háziasítottak. Hol volt ez attól a bőségtől, amit a természet kínált? Ráadásul a letelepedett életmód megszüntette a szabadidőt, mert a földdel és az állatokkal állandóan foglalkozni kellett. A termésátlagok is rosszak voltak, jó esetben az elvetett magnak talán ha kétszeresét le tudták aratni, ami azzal járt, hogy a termés felét félre kellett rakni a következő szezonra vetőmagnak. Az első faluközösségek arra kényszerültek, hogy folyamatosan növeljék a vetésterületet, így azonban még többet kellett dolgozni a földeken. Jó pár évezrednek kellett eltelnie ahhoz, hogy az életkörülmények javuljanak.
Az első háziasított növények és állatok
A legfontosabb termesztett növények közé a búza, az árpa és a köles számított. A kertekben megjelentek a zöldségek, gyümölcsök, az udvarban pedig az első háziasított állatok. A vad farkasból hűséges kutya lett, a kecskéknek és szarvasmarháknak köszönhetően hús és tej is került az asztalra. A vadászat pedig az állatok háziasítása és a földeken való rengeteg munka miatt teljesen háttérbe szorult. Az élelemtermelésre való átállás és a letelepedés útja tehát sok szenvedésen keresztül vezette el az első emberi közösségeket a civilizációba, mégis az emberiség egyik legfontosabb találmánya, hiszen megalapozta a jövőjét.