Kora tavasztól késő őszig sok munka van a szőlőskertekben, a szőlőhegyen. A szőlő nagyon igényes növény, sokat és rendszeresen kell foglalkozni vele – kapálni, metszeni, a kártevők ellen permetezni kell –, hogy nyár végére, szeptemberre édes fürtöktől roskadozzanak a tőkék. Hanem aztán a termés betakarítása, a szüret annál kellemesebb, sőt vidám dolog, régen sokfelé egyenest ünnepként élték meg az emberek.
A korai szőlőfajták már augusztusban beérnek. Ezek azonban jobbára még csemegeszőlők, ami azt jelenti, hogy csemegézésre, vagyis friss fogyasztásra jók, bor nem készül belőlük. A feldolgozásra, borkészítésre való szőlőfajták szüretelésének ideje a szeptember és az október hónap. Kezdőnapját régen a szőlő érése szerint leginkább Mihály napjához (szeptember 29.) kötötték, és kihirdették a faluban. Ekkor megnyitották a hegykapukat, úgymond, felszabadították a szőlőhegyet, nem őrizte azt tovább a csősz, és a családok hozzáláthattak a szedéshez.
Társas munka
Vidám munka volt a szüret, nemcsak azért, mert szedés közben csipegetni, eszegetni is lehetett a finom gyümölcsből, hanem mert a rokonok, barátok, szomszédok egymást segítve közösen, társas munkában végezték. Az előző napokban a gazda meghívta a segítőket. A gazdasszony libát, kacsát sütött a nagy napra. Korán reggel a sültet, friss kenyeret felpakolták a szekérre a kádak, hordók, puttonyok közé – ha azokat a háznál tárolták –, a kosarak, kannák mellé, és kiszekereztek a szőlőbe. Amikor bőséges volt a termés, a gazdának sok szőleje volt, bizony két-három napig is megtartott a szedése. De nem bánták, hiszen közben beszélgettek, anekdotáztak, jót ebédeltek a finom sültekből, még nótáztak, zenéltek is, ha kedvük úgy tartotta.
A szedés
A szedők, a lányok, asszonyok görbe késsel, kacorral, szőlőollóval vágták le a szőlőfürtöt a száráról, és kosárba, kannába tették. Ha megtelt az edényük, kiáltottak a puttonyosnak, egy erős férfinak, aki hátán a faedénnyel a szedők között járkálva összegyűjtötte a kosarak, kannák tartalmát. Amikor megtelt a puttonya, kivitte a szőlő végére, és egy kádba öntötte.
A szőlő feldolgozása
A nők munkája a szedéssel véget ért. A kádakban, hordókban összegyűlt szőlő feldolgozása, a borkészítés már a férfiak dolga volt. Ha a szőlőskert mellett pince és présház is állt, ahol az eszközöket, edényeket tartották, és a bort tárolták, minden munkát itt kint végeztek. A szőlőfürtöket előbb ledarálták, hogy a szőlőszemek összetörjenek, aztán a levét préssel kisajtolták, végül a finom édes szőlőlét, a mustot hordókba szűrték. Ezután már csak figyelni kellett, hogy a hordókban jól forrjanak a borok, vagyis megerjedjen a szőlőlé, és karácsonykor, az ünnepi asztalnál már újborral koccinthassanak egymás egészségére az emberek.
A bor
Napjainkban a bor elsősorban az ünnepléshez, a vendéglátáshoz, a társasági élethez kapcsolódik. A korábbi századokban viszont a mindennapokban is fontos szerepet töltött be, mert biztonságosabb ital volt a víznél, amely gyakran szennyezettként betegséget, járványokat okozott. A nehéz fizikai munkát végző szegény emberek számára a bor az olcsó energiaforrást is jelentette. A vallási életből sem hiányozhatott és nem hiányozhat ma sem a misebor, ami a keresztények számára Krisztus vérének a jelképe.
Szórakozás, ünnep
A szüret végével sokfelé szüreti bált, mulatságot rendeztek, máshol ünnepélyes felvonulást tartottak. A szőlőfürtökkel feldíszített lovas kocsikon a fiatalság dalolva, nótázva vonult végig a falu utcáin, hívogatott az esti mulatságba. Szüreti felvonulásokat ma ugyancsak többfelé tartanak még olyan helyeken is, ahol szőlőműveléssel már nem foglalkoznak az emberek. Nagy divatja van manapság a szőlőhegyen, pincészeteknél rendezett borversenyeknek, borkóstolóknak is.
Tudtad?
A nagy szőlőültetvényekben az utóbbi évtizedben sokfelé már nem kézzel szüretelnek, és nem társas munka a szüret, mert itt is megjelentek a munkagépek, és a szőlő leszedését kombájnokra bízzák.