Szombaton reggel Misi a gyertyaöntés fortélyait tanulmányozta az interneten. Eldöntötte, hogy elmegy a művelődési ház adventi programjára, és nagyon izgult.
Amióta találkozott a vörös macskával, úgy érezte, átlépett egy másik univerzumba, a megszokott világ egy hasonló, de élénkebb színű változatába. Egy olyan világba, amelyikben bármi megtörténhet, meg is fog történni. Jó lenne felkészülni erre a bármire, gondolta, csakhogy az lehetetlen. Bármire nem lehet készülni, csak valamire. Így maradt a gyertyaöntős videók nézegetése.
− Hogyhogy adventi? Még nincs is advent! Holnap kezdődik, ma szombat van! – jegyezte meg az apukája, amikor Misi az orra alá dugta az adventi gyertyaöntésre hívó szórólapot.
− Jaj, ugyan, a gyertya az adventi, nem az időpont, ne akadj fönn mindenen! Kísérd el a gyereket, és utána megyünk vásárolni. Én addig megnézem, milyen állapotban van a tavalyi koszorú, hátha csak gyertyát kell cserélni rajta – mondta erre Misi anyukája, és kituszkolta őket az ajtón. – Ugye, készítesz a koszorúra gyertyákat, édes gyerekem? – kiáltott még Misi után, aztán becsukta az ajtót.
Apa és fia csendesen baktattak a piacon át a művelődési ház felé.
− Mondd csak – törte meg a csendet Misi apukája –, valamilyen lány van a dologban, ugye? Mert ez nem iskolai kötelező program, és téged eddig nem érdekelt a kézműveskedés, ha jól tudom. Nekem elmondhatod!
Misi nem tudta, mit válaszoljon. Lány? Miféle lány? Egy macska van a dologban, meg egy öreg, de ha bárkinek is elmondja az igazat, bolondnak nézik, és pszichológushoz küldik, az biztos. Úgyhogy csak bólintott, majd hozzátette.
− Nem akarok róla beszélni.
− Nem gond – vigyorodott el az apja –, de azért majd mutasd be, ha komoly a dolog –, és úgy nézett Misire, mintha az megmászta volna a Mount Everestet, vagy valami hasonló hőstettet hajtott volna végre.
− Oké, köszi, ha vége, megyek egyenest haza – búcsúzott Misi a művelődési ház lépcsőjén az apjától.
− Rendben, nem kell sietned – mondta az, és még mindig olyan furcsán nézett Misire.
Misi nem ért rá ezen a furcsaságon gondolkodni, mert más furcsaságok után kellett járnia. Miután megtalálta a művelődési ház labirintusában az ajtót, amin a „Gyertyaöntő műhely” tábla lógott, vett egy nagy levegőt, majd némi tipródás után bekopogott.
− Gyere! – hangzott bentről a vidám kiáltás.
Misi benyitott. Egy kisebb szobába lépett. A közepén hatalmas asztal állt, a falak mentén szekrénykék, polcok sorakoztak. Minden telis-tele volt tégelyekkel, dobozokkal, zsinórokkal, edényekkel és ezer apró dologgal. Misi elképzelni sem tudta, hogy fog kiigazodni köztük.
− A foglalkozásra jöttél? Regisztráltál? – kérdezte tőle egy lángvörös hajú, fiatal nő egy papírlapot böngészve. – Várj csak, biztosan te vagy…
− Misi – fejezte be a mondatát Misi. Nagyon zavarban volt, úgy érezte, mindenki őt nézi.
− Gyere csak, ez az állás lesz a tied – karolta át a vállát a vörös hajú. – Magdi vagyok, én vezetem a foglalkozást. Nagyon örülök neked! Mint látod, ide főleg nők járnak, ezért különösen örülünk egy fiúnak. Luci még nem érkezett meg, övé a melletted lévő hely. A többieket majd szép lassan megismered.
Misi szeretett volna a földbe süllyedni.
− Nemsokára kezdünk, ma szilikon öntőformákkal dolgozunk. Mindenki gondolja át, milyen színeket szeretne használni! A hagyományos adventi koszorú gyertyáinak a színe a lila és a rózsaszín, de választhattok bátran mást is – sorolta az asztalnál hangosan Magdi, aztán Misihez fordult. – Téged mi hozott ide? – és egy csíkos kötényt nyújtott felé. – Ezt vedd fel, szükséged lesz rá.
− Hát, izé – Misi hirtelen nem tudta, mit is mondjon. Erre nem készült fel, a videókban vallatásról nem volt szó.
− A karácsonyi ajándékokat szeretnéd itt letudni, ugye? – nevetett rá Magdi. – Mindenki így kezdi.
Misi bólintott, aztán felvette a kötényt, és óvatosan körülnézett. Egészen hétköznapi emberek állták körül az asztalt, senki nem viselt boszorkánysüveget, és bibircsókok sem csúfították el az arcát senkinek. Ez csak egy sima szombat délelőtti foglalkozás unatkozó felnőtteknek, gondolta. Félreértette volna a jelt? A szórólap nem is jel volt, hanem csak egy sima szórólap? És most itt kell bohóckodnia a csillámos, rózsaszín viaszokkal? Mihez kezdjen most? Kedve lett volna sarkon fordulni, és elhagyni a műhelyt.
− Nézd, ez a szín szerintem tetszene neked – szólalt meg ekkor Misi mellett egy szürke ruhás, idősebb nő. – Olyan, mint a téli éjszaka. Keverhetsz hozzá csillámokat, és a kezedben lesz a fény az éjszakában. Na, mit szólsz? – mosolygott Misire.
Misi ránézett. Vajon miért mondja pont ezt? Ő is vigyázó, mint János bá? Ez nem lehet véletlen! Ez egy újabb jel! Vagy csak egy közönséges hétköznapi beszélgetés.
− Köszönöm – motyogta halkan. – Nagyon szép ez a kék. Csak nem tudom, hogy kezdjek hozzá.
− Figyeljetek rám, mindent mondok sorban – kezdte most a foglalkozást Magdi. – Akinek kérdése van, tegye fel bátran!
Gyorsan eltelt az idő. Misit meglepte, mennyire jó móka viaszokkal, színekkel és hőmérőkkel bíbelődni. Közben nem is jutott eszébe sem János bácsi, sem a macska, sem az iskola, sem semmi. Igazán jó kikapcsolódás volt. Az óra végén Misi büszkén szemlélte az elkészült gyertyáit.
− Nagyon szépek – dicsérte meg a munkáját Magdi. – Anyukád biztosan örülni fog. Kár, hogy Luci nem jött meg, neki is tetszenének. Ő már profi gyertyás, szinte minden foglalkozáson itt van, már ha föl tud kelni időben persze.
− Itt vagyok, bocs – nyílt ekkor az ajtó, és egy Misihez hasonló korú, világító szőke hajú lány lépett be rajta. – Elaludtam, és a kutya nem akarta abbahagyni a játékot, szóval…
− Semmi baj – ölelte meg a belépő lányt Magdi. – Misi, ez itt Luci, az unokahúgom. Ő a fény az éjszakában – tette még hozzá nevetve.
Luci elhúzta a száját.
− Bocs, mindenkinek így mutat be, mert a Luca fényt jelent – mondta a lány. – Te vagy Misi? Magdi mesélte, hogy ma különleges nap lesz, mert nemcsak nők jönnek. Megnézhetem? – és körbeforgatta Misi gyertyáit az asztalon. – De gyönyörű! Mint a téli éjszaka!
− Ugye, mondtam! – bökte oldalba Misit, a szürke ruhás szomszédja. – Higgy a megérzéseidnek!
Misi úgy érezte, elmúlt a zavar, és ez az a pillanat, amire várt. Most, most van, hogy történik valami. Azt ugyan nem tudta, hogy mi, és végképp nem is sejtette, neki éppen mit kéne csinálnia, de abban biztos volt, hogy nem tévedett, amikor ide jött.
− Örülök – nyögte ki végül, mert jobb nem jutott eszébe, és mert tényleg, igazán nagyon, nagyon örült.
Folytatjuk!