Ma este mesét fogok írni, vakarta meg a fejét, törölte meg a bajszát, túrt bele a szakállába, nyitotta ki a füzetét, nézett a fehér lapokra, fészkelődött a fotelében, gondolt a gyerekek ezreire, vette elő a tollát, hunyta be, nyitotta ki, hunyta be, nyitotta ki még egyszer a szemét a Meseíró.
Arról írok majd mesét, gondolta mosolyogva, mondta hangosan, tűnődött komolyan, izgett-mozgott félszegen, pislogott türelmetlenül, arról írok majd mesét, amiről a gyerekek írnának, ha Meseírók lennének.
Vajon miről írnának mesét a gyerekek, töprengett tovább a Meseíró, majd nyújtózkodva ásított, szórakozottan bezárta a füzetét, eltette a tollát, bement a fürdőszobába, lezuhanyozott, megtörölközött, fogat mosott, pizsamába öltözött, és aludni tér.
Azt álmodta, hogy újra kisgyerek, iskolába jár, írni meg olvasni tanul, s minden betű egy-egy új mese első betűje. Ahány új betűt tanult meg álmában, annyi új mesét álmodott hozzá. Később meg azt álmodta a Meseíró, hogy már reggel van, s ő felébredt.
Amikor álmában felébredt, első gondolata az volt, hogy tegnap este mesét akart írni. De hát ha akart, akkor vajon miért nem írt? Elaludt talán? Vagy nem tudott igazándiból gyerekké változni?
Nem tudtam igazándiból gyerekké változni, azért aludtam el, ütött a homlokára, vette le a pizsamáját, mosakodott meg, öltözködött fel, reggelizett meg és indult el a munkahelyére a Meseíró.
Útközben arra gondolt, hogy aznap este megírja a tegnap este sajnálatos módon elmulasztott mesét. Arra gondolt, hogy olyan mesét fog írni, amilyet a gyerekek írnának, ha Meseírók lennének.
De milyen mesét írnának a gyerekek?
Az autóbuszon eszébe jutott a kislánya, Tyutyó kívánsága, aki egy múltkori esti séta alkalmával, megpillantva a Holdat, így kiáltott fel izgatottam:
– Apácska, menjünk a Holdra!
Emlékezett a Meseíró, hogy akkor vaktában és meggondolatlanul azt felelte:
–Kis Tyutyóm, oda nem lehet felmenni.
Most, visszagondolva minderre, elszégyellte magát, elpirult, megmagyarázhatatlan módon ideges lett, izgalmában izzadni kezdett, és zavartan kinézett az autóbusz ablakán… Nem akart, egyszerűen nem mert hinni a szemének: az égen, fényes nappal a Hold sápadt sarlója úszott, szomorú arcán kövér könnycseppek gördültek alá.
– Ez nem lehet igaz!!! – tört ki belőle hangosan, megfeledkezve az utasokról is. – Ilyesmi csak a mesében fordulhat elő, ilyesmi csak az álmokban történhet meg! Vagy lehet, hogy valóban álmodom?
A Meseíró nem tudta eldönteni, mi történik vele igazában. Tény az, hogy a következő megállónál leszállt az autóbuszról, lestoppolt egy hazafelé tartó személyautót, végigrohant az óvodához vezető Vámbéry utcán, zavartan magyarázkodva kikérte a kislányát az óvodából, és kézen fogva elindult vele a Holdra.
Amint a láthatatlan lépcsőkön lépkedtek fölfelé, egyre több ember gyűlt össze a város főterén, s egy torokként kiáltozták:
– Csoda történt! Nézzétek, csoda történt! A Meseíró a Holdra viszi a kislányát!
Ekkor a meseíró hátrafordult, hogy illedelmesen visszaintsen a csodálkozó, hitetlenkedő embereknek, s abban a pillanatban eltévesztette a lépcsőfokot, megbotlott és…
…rémülten ült föl az ágyában.
Most már igazából felébredt, most már igazából reggel volt. Amikor zavartan lekászálódott az ágyáról, első gondolata az volt, hogy tegnap este mesét akart írni. De hát ha akart, akkor vajon miért nem írt? Elaludt talán? Vagy nem tudott igazándiból gyerekké változni?
Nem tudtam igazándiból gyerekké változni, azért aludtam el, ütött a homlokára, vette le a pizsamáját, mosakodott meg, öltözködött fel, reggelizett meg és indult el a munkahelyére a Meseíró.
Útközben arra gondolt, hogy aznap este megírja a tegnap este sajnálatos módon elmulasztott mesét. Arra gondolt, hogy olyan mesét fog írni, amilyet a gyerekek írnának, ha Meseírók lennének.
De milyen mesét írnának a gyerekek?
Az autóbuszon derengeni kezdett benne az álma. Emlékezett rá, hogy a Hold felé lépkedett a kislányával, Tyutyóval, s amikor integetni akart az embereknek, elbotlott a láthatatlan lépcsőben, és felriadt álmából.
A Meseíró elhatározta, hogy aznap este erről fog mesét írni. De, tanulva az előzményekből, előbb megkérdi Tyutyót, szeretne-e fölmenni a Holdra. Ha azt feleli, igen, akkor megkéri őt, mondja el, mit gondol, milyen kalandok várnak majd rájuk odafönn.
És Tyutyó elképzelt kalandjait fogja megírni. Akkor majd olyan lesz a meséje, amilyet a gyerekek írnának, ha Meseírók lennének: földön kalandozók, csillagok közt is bátran barangolók.
Pap Kata rajza