Még néhány nap, és kezdődik a vakáció! Az iskolákban most program program hátán, hiszen a jegyeket már lezárták, a tanulásnak vége. A somorjai iskolások nem akármilyen parádé részesei lehettek pénteken, az utolsó előtti hétvégén. Tűzoltóegyesületek felvonulását és bemutatóit nézhették végig a város főterén.

Budapesttől Prágáig számtalan nagy városból és kis faluból érkeztek a tűzoltók, vagy háromszázan Somorjára, és magukkal hozták a régi  tűzoltószerszámaikat, járműveiket, sőt a régi egyenruhájukat is. Gőzkazánok pöfögtek, rézdudák sípoltak, szirénáztak, szállt a gőz és a füst a gyönyörűen karban tartott régi szerkezetekből. A hagyományos viseletbe felöltözött tűzoltók működésbe hozták a gépeiket és bemutatták, hogyan oltották velük régen a tüzet.

 

 

A gyerekeknek szabad volt mindent kipróbálni. A legszebb és legértékesebb ‒ mert nagyon régi és nagyon szépen felújított ‒ járművekbe is beülhettek, minden csapot, tömlőt, fecskendőt, szivattyút végignézhettek, megtapogathattak, megvizsgálhattak. A somorjai tűzoltó-gyerekcsapatok pedig, amint a nagyok, bemutatót is tartottak. Tüzet oltottak, elsősegélyt nyújtottak, bajba jutott embereket mentettek. Bizony, veszélyes, de nagyon szép munka a tűzoltóké!