A Katona Mihály Napok alkalmából a Búcsi Alapiskolában hagyományosan minden évben kiállítást rendezünk fotóművészek, festők képeiből, tanulóink rajzaiból, fotóiból. A XXV. Katona Mihály Napok alkalmából sem volt ez másképp. Idén Balázsy Géza nyugalmazott pedagógus, illusztrátor és keramikus könyvillusztrációit mutattuk be. A megnyitón, 2025. november 7-én egykori igazgatója, Vörös Mária méltatta a képeit.
Balázsy Géza a komáromi Jókai Mór Alapiskola rajz és angol szakos pedagógusaként ment nyugdíjba. Neve azonban nem csak a tanulók és szülők körében ismert. Mesekönyvek, verseskötetek, sőt tankönyvek illusztrációi révén is ismerhetjük őt. Mesefigurái igazi kedves alakok, bohókás, mosolygós anyókák, nagy bajszú öregapók, szende leánykák, szeleburdi fiúcskák vagy éppen jópofa állatok. Képein még a boszorkány is aranyos. Megjelenik itt Toldi és János vitéz, Arany János balladáinak, verseinek egy-egy jelenete, de az Ypsilon című szlovák tankönyvet is az ő rajzai teszik kedvessé.
Balázsy Géza jelenleg Búcson él, itt alkot, itt készíti szebbnél szebb kerámiáit, melyek szintén a csodálatos mesevilágot idézik meg.
Kiállításának első látogatói a Katona Mihály Napok műveltségi vetélkedőjének tanulói voltak a környező iskolákból. A megnyitón részt vevő vendégek, falubeliek, valamint az Erasmus program keretén belül Búcson tartózkodó kiskunhalasi középiskolások is megtekinthették a kedves rajzokat.
S hogy szüksége van-e az efféle kiállításokra a mai gyereknek? Egyértelmű, hogy igen. Fejleszti esztétikai érzéküket, szépérzéküket, megtanulják, mi a művészet és mi a giccs közötti különbség, megtanulnak viszonyulni a művészi alkotásokhoz, és kedvet kapnak maguk is az önkifejezés valamilyen formájához.






