Mesetár
Részlet a Mimi és Liza című mesekönyvből
Szürke nap volt. A szürke eső szürkén hullott a szürke házakra, azok pedig szinte be levesztek a szürke ködbe. Mimi és Liza szürke bérházuk szürke folyosóján üldögéltek és hallgattak. Mimi csukott szemmel nézett valahová az ismeretlenbe, Liza meg érdeklődve figyelte a keskeny hasadást, ami a lábai alatt húzódott végig a lépcsőfokon, míg észrevétlenül el nem tűnt a szürke kőben.
Hova készülsz?
Az ember egész nap szinte csak készül. Reggel készülünk a suliba, szünetben a következő órára, matekon a holnapi dolgozatra, angolon a szavak felmondására, énekórán a népdalversenyre, tanítás után ebédre, napköziben leckeírásra. Ezek mindennapi rövid készülések.
Részlet a Zabaszauruszok első könyvéből
Rilex, a tirex a Dínódombok egyik távoli barlangjában élt, Dínópia világának eldugott kis zugában. Rettenetes méretű fogaival és vérszomjas ábrázatával olyan ijesztőnek tűnt, hogy senki sem mert a közelébe menni. Egyedül Kunyi, a keselyű barátkozott vele, aki Rilex szájában lakott.
Részlet a Kicsi, kisebb, legkisebb című meseregényből
Vakáció, de milyen! Ivett el sem tudta képzelni, hiszen élete első igazi iskolás nyári szünete máris óriási rumlival kezdődött: költözködtek. Igaz, Édesapa elmagyarázta, hogy az új állás miatt muszáj ebbe a távoli és idegen városba sietni, Ivettnek mégis sajgott a szíve, hogy még csak tisztességes istenhozzádot sem mondhatott a kedves, ismerős zegzugokkal teli háznak s az utcának, ahol reggelente cinkos barátsággal kopogott lába alatt a kockakő.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisördög, de olyan butácska és olyan jószívű, hogy még az ördögöknek sem kellett a pokolban. Először csúfolták, lökdösték, végül kiűzték a pokolból. Menjen csak isten hírével, amerre lát.
Amikor Szivárvány lovag meghallotta, hogy Színország északi részén, a Borsózöld hegyek közt egy rettenetes szörny ütött tanyát, éppen zsíros kenyeret majszolt. Minthogy Színországban még nem tudtak a koleszterin ártalmairól, jóízűen. Szerette a fenséges étket, ám nem vitte túlzásba a fogyasztását. Ura volt a szenvedélyeinek. Olykor meg-megivott néhány pohárka jóféle borocskát is, azonban ittasan sosem ült lóra.
Élt egyszer, élt a földön egy híres-nevezetes varázsló. Zárkózott ember volt, és magányos, de máskülönben rendkívül jámbor lélek, aki szántszándékkal nem ártott volna még a légynek sem. Az emberek szerették, mert egy kicsit sükebókának látszott, ám féltek is tőle, mert hát, ugye, sohase lehet tudni...
Cillanka bekopogtatott a Dedre-bérc alatti takaros kőházikó ajtaján. Vékony hangocska szólt ki:
– Bújj be!
Cillanka belépett. A szoba közepén nagy, kerek asztal állt. Mellette ült a három testvér: Bagyula, Birabolya és Bobolyka. Föl se néztek, szorgalmasan öltögettek.
– Na végre, hogy ideértetek – fogadta az ajtóban a lányokat mosolyogva Dörzsi-Mörzsi. – Már nagyon vártalak benneteket. Gyertek, kerüljetek beljebb. Kiskata és Julijul ettől a kedves fogadtatástól egyből visszanyerték régi önbizalmukat. Felszabadultan, megkönnyebbült szívvel követték a jóságos boszorkányt.
Versenyt hirdetett egyszer a császár. Uralkodói ideje már lejárt, és úgy döntött, annak a fiának adja át a trónt, aki a legérdemesebb rá. Hogy kiderítse, melyikük a legrátermettebb, azt találta ki, hogy a fiúk sárkányidomításban mérjék össze az erejüket. Feladatuk az volt, hogy megkeressék a birodalomban azt a sárkányt, amelyik elég kicsi ahhoz, hogy át tudjon repülni a kimonók hímzőtűjének lyukán, de elég nagy ahhoz, hogy a császár kertjének legnagyobb fáját könnyedén kihúzza a földből.
6. oldal / 17