Mi okunk volna kétségbe vonni egy-egy régi, történelmi esemény leírását mondjuk egy királyról, hadvezérről vagy egy csatáról? Hiszen olvastuk történelemkönyvekben, láthattuk filmeken, tanuljuk az iskolában vagy egész egyszerűen él a szájhagyományban. Mindenki tudja, hogy Mátyás, az igazságos! Hát akkor pedig biztos! Vagy mégsem? Legújabb sorozatunkban néhány olyan történelmi tévhitnek eredünk a nyomába, amely akár az iskolai tankönyvedben is cáfolhatatlan igazságként szerepel.

 

A Föld gyönyörű az űrből, ám a Nagy Falat nem láttam – mondta Yang Liwei, a kínai űrprogram első űrhajósa 2003-ban, miután visszatért 21 órás, a Földet megkerülő űrutazásáról. Ezzel kimondta a sokak számára szomorú igazságot, ami azonban cseppet sem csorbítja a kínai Nagy Fal érdemeit. Mert az sok szempontból tényleg a világ leghatalmasabb és kétségtelenül egyik leginkább csodálatra méltó építménye.

 

Könyves Kálmán király Magyarország egyik legtehetségesebb uralkodója volt. Pedig eredetileg atyai nagybátyja, Szent László királyunk nem uralkodónak, hanem papnak szánta, aztán élete utolsó évében végül mégis őt jelölte meg örökösének. Kálmán uralkodása szinte minden tekintetben sikerek sorozata volt.

 

Skandinávia erdős-hegyes, hűvös éghajlatú tájait ősidők óta germán népek lakják. A korai századokban normannak (északi ember) vagy vikingnek hívták őket. Ezek az elnevezések gyűjtőnevek, valójában a dán, norvég és svéd törzseket kell érteni alattuk. A túlnépesedés és a törzsi háborúk miatt azonban a vikingek egyszer csak egyre nagyobb számban kezdték elhagyni szülőföldjüket, és tengerre szálltak.

 

Amikor I. Lajos király 16 évesen elfoglalta a trónt (1342-ben), elmondhatta, hogy stabil királyi hatalmat és virágzó államot örökölt apjától, I. Károlytól. Az államkincstár dugig volt arannyal és ezüsttel (az újonnan feltárt nemesfémbányákból származott a sok kincs), külső ellenség egyáltalán nem fenyegette Magyarországot, és a viszonylagos jólét miatt belső elégedetlenséggel vagy lázadással sem kellett az ifjú uralkodónak szembenéznie.

 

1456-ban a török szultán serege ostrom alá vette Magyarország déli kapuját, Nándorfehérvárt. A magyar seregek hősiesen harcoltak a hódítók ellen, és Hunyadi János vezetésével előbb a Dunán a hajóhaddal, majd a szárazföldön is legyőzték és meghátrálásra kényszerítették a törököt. A nándorfehérvári diadal így a középkori magyar történelem legfényesebb katonai hőstettévé vált, amelynek köszönhetően az egyébként egyre erősödő Török Birodalmat közel hetven évig sikerült távol tartani a Magyar Királyságtól.

 

Előző számunkban a fényes nándorfehérvári győzelem és Dugovics Titusz történetét beszéltük el. Ehhez a diadalhoz azonban kapcsolódik egy másik fejlemény is. Mégpedig olyan, aminek a históriája szó szerint érinti a mi életünk mindennapjait is. Nem más ez, mint a déli harangszó története.

 

A nándorfehérvári diadal után kitört pestisjárványban sajnos meghalt a győztes magyar hadvezér, Hunyadi János is. Az országban hamarosan a káosz lett az úr, ami a főúri csoportok ellenségeskedései miatt alakult ki. Hunyadi két fia, az idősebbik László és a fiatalabb Mátyás sem vonhatták ki magukat a hatalmi csatározásokból, aminek az lett az eredménye, hogy Lászlót egy korábbi politikai gyilkosság miatt elfogták és kivégezték, Mátyást pedig V. László király túszaként Prágába hurcolták.

 

Hogy vad volt-e a Vadnyugat? A válasz egyértelműen igen. Azonban nem úgy, ahogyan azt a filmeken be szokták mutatni. Voltak ennek a legendás kornak legendává vált alakjai, tényleg létezett, sőt létezik a mai napig egy sor legendássá vált helyszín, fennmaradtak a Vadnyugat hírességeihez kapcsolódó tárgyak, emlékek, ugyanakkor az is igaz, hogy sok olyan félreértés is van a Vadnyugattal kapcsolatban, amelyet ideje eloszlatni.

 

Sokszor olvashatjuk a tankönyvekben, hogy mennyi hasznos találmányt adtak a magyar feltalálók a világnak. Ez nagyon sok esetben igaz is, hiszen a C-vitamin, a golyóstoll, a Rubik-kocka, az elektronikus számítógép ötlete és a hologram is magyar találmány. Van azonban néhány olyan eszköz, amiről igazából csak a mi történelemkönyveink emlékeznek meg úgy, mintha mi, magyarok adtuk volna a világnak.