2016. szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján a Stampay János Alapiskolában is megünnepeltük a Magyar Mese Napját. Elek apó hatalmas mesekincset hagyott ránk. Rá emlékezve rendeztük meg ezt a napot az iskolánkban.

 

A csallóközcsütörtöki Játékvár játszóház hagyományosan minden évben, így 2016-ban is, rajzpályázatot hirdet. A rendezvénybe évről évre egyre több gyerek bekapcsolódik, és szebbnél szebb rajzokat küldenek. Az ünnepélyes díjátadón a végén mesejátékkal szórakoztatják a résztvevőket.

 

A Pongrácz Lajos Alapiskola Ipolyságon 2016-ban is meghirdette a Kék bolygó versenyt. A gyerekek versekkel, fogalmazásokkal, képzőművészeti alkotásokkal és különféle projektekkel kapcsolódtak be a rendezvénybe. Alább a legjobb munkákból közlünk válogatást.

 

Édesanyámnak szeretettel címmel két egész estét betöltő műsorral kedveskedtek anyák napjára  az anyukáknak, nagymamáknak és dédmamáknak 2016 májusában Köbölkúton a Stampay János Alapiskola tanulói.

 

Rendhagyó módon ünnepeltük 2016-ban a Föld napját a vásárúti József Attila Alapiskolában. Tantóink már hetekkel korábban három kategóriában is versenyt hirdettek. A rajzversenybe 26 diák kapcsolódott be. Miről álmodik a Föld? volt a megadott téma.

 

Április 11-e jeles nap a számunkra. József Attilára emlékezünk ekkor a költő születésnapján, amit egyben a költészet napjaként is ünnepelünk. 2016-ban a vásárúti József Attila Alapiskolában kicsit eltértünk a megszokott ünneplési módoktól, a gyerekek nem kis örömére. Új hagyományt teremtettünk? Elképzelhető.

 

Egy tavaszi délelőttön, 2016. április 7-én a gyerekek a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola 3/A osztályában  izgatottabbak voltak a szokottnál. Tóth László, a szlovákiai magyar irodalom jeles képviselője látogatott el hozzájuk.

 

Kedves Kabóca!

A Békei Alapiskolában 2015. novemberben Tökjó Napot tartottunk. Mindenki hozott tököt, a díszítéshez pedig gyöngyöket, szalagokat, faleveleket. A tököket először kifaragta a tanító néni, mi pedig kiszedtük a belsejét. Ezután következett a díszítés.

 

Kedves Kabóca!

A mi sulinkban, a Farkasdi Alapiskolában a gyerekek nagyon szeretnek mesét olvasni. A Kabócában található meséket is gyakran együtt olvassuk el és együtt dolgozzuk fel.

 

Aki nem hiszi, hogy a köbölkúti Stampay János Alapiskolában 2015-ben milyen jól szórakoztak az ovisok és az alsó tagozatosok a Magyar népmese napján, aki nem hiszi, hogy a másodikosok milyen ügyesen mondák a mesét, aki nem hiszi, hogy minden találós kérdésre helyesen válaszoltak a kicsik, és végül aki nem hiszi, hogy Szeleczki Mónika meséjét szájtátva hallgatták a gyerekek, az járjon utána, vagy... higgyen a szemének!