2021 januárjában a hosszúra nyúlt téli szünet után is zárva maradtak az iskolák, sajnos. A távtanulásba ugyan már belejöttünk még tavasszal, a délelőttönkénti online foglalkozás ment mindenkinek most is, mint a karikacsapás. De mit kezdtetek a délutánokkal, amikor persze napközi sem volt?

 

A töklámpással halloweenkor jól lehet ijesztgetni. De a sok színes tök másra is jó, nemcsak félelemkeltésre. Ősszel, amikor sorra mind megérik a kertekben a kerek vagy hosszúkás, sárga, zöld és piros termés, fel lehet díszíteni vele az egész iskolát.

 

Járt a Mikulás, szépen feldíszített karácsonyfa is állt 2020. decemberben valószínűleg minden iskolában. Az ajándékosztásról sokfelé fénykép is készült. Egyszóval az ünnepi hangulat nem maradt el most sem a karácsonyt várva.

 

Talán már el is felejtettétek, milyen volt az első nap az iskolában. Hiszen annyi minden történt azóta! Ráadásul 2019. szeptember 2-án sokfelé esett az eső, reggelre elázott az iskolaudvar, vizes lett a fű, és az ünnepélyes megnyitót a tornateremben kellett megtartani. Jókán szerencsére nem esett.

 

2019. április 2-án újra összemérték jártasságukat a mesék világában a diósförgepatonyi Móricz Zsigmond Alapiskola tanulói. A 7mérföldes csizmában mesevetélkedő 4. fordulójának területi versenyére a helyi művelődési házban került sor.

 

Az alábbi kedves leveleket, valamint a rajzos és más képzőművészeti alkotásokat a Békei Alapiskola tanulóitól kaptuk. Ezúttal is köszönjük a leveleket és a többi munkát.

 

Hetedik alkalommal rendeztük meg 2018-ban a nagylégi Benyovszky Rudolf Alapiskolában az Anyanyelvi Hónap versenysorozatot. A gyerekek a következő kategóriákban mérték össze tudásukat és tehetségüket: olvasás és szövegértés, helyesírás, mese-, történet- és versírás, fogalmazás, meseillusztráció.

 

Tök jó napok ezek itt a Stampay János Alapiskolában ‒ ahogy hallom, hogy mondjátok. Hát persze! Lehet farigcsálni a jó érett, sárga tököket, lehet turkálni a nyálkás magok közt. Lehet kiállítást rendezni a legjobb alkotásokból, és fel lehet díszíteni velük az iskolát. Ijesztgetni is lehet a lányokat a fogatlan banyákkal meg világító fejű ördögökkel. Sőt!

 

2018 májusában a 7mérföldes csizmában heted7 határon át elnevezésű mesevetélkedő magyarországi nagydöntőjén, Szegeden intézményünk, a diósförgepatonyi Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda két csapata képviselte a Felvidéket.

 

A Stampay János Alapiskolában 2018 tavaszán ugyancsak sok jó dolog történt. Végre birtokba vehettük a felújított és többféle szerepet is betöltő sportpályát. Most már lehet röplabdázni, kispályás futballt és streetballt is játszani, meg persze szurkolni a csapatoknak.