Saját bolygónkra, a Földre leginkább úgy szoktunk tekinteni, mint az állandóság jelképére. Számunkra ez egy biztos pont, egy biztonságos „kikötő”. De a világűrből szemlélve a Föld is csak egy bolygó a Naprendszerben, egy a Nap körül szédítő sebességgel száguldó, óriási űrjármű. Ráadásul ez a hatalmas labda nemcsak a Nap körül kering, hanem még forog is a saját tengelye körül iszonyú gyorsan.

Sok bolygóhoz hasonlóan a Földnek is van egy állandó kísérője, a Hold. A Hold az egyetlen égitest, amelyen már ember is járt.

 

     

 

Földünk tehát csillagászati tulajdonságaiban, mint a keringés, a forgás és hogy van állandó kísérője, nemigen tér el a Naprendszer többi bolygójától. Ám a tudomány mai állása szerint ez az egyetlen égitest a Naprendszerben és az ember számára belátható világűrben, amin kialakulhatott az élet – mégpedig leginkább a folyékony víznek köszönhetően. A másik egyedülálló tulajdonsága bolygónknak az, hogy van az élet fenntartásához megfelelő légköre. A légkör megvédi az élővilágot a Napból és a világűrből érkező káros sugaraktól, sőt a kisebb-nagyobb szilárd égitestek, mint például a meteorok becsapódásától. Ezért is kellene sokkal jobban vigyáznunk rá, a légkörre, a vizekre és úgy általában a környezetünkre. Mert innen nincs hová mennünk. Számunkra a világűr kegyetlen végtelenjében tényleg a Föld az egyetlen menedékünk.

 

     

 

Az emberi képzeletre gyakorolt legnagyobb hatású bolygó minden kétséget kizáróan a Mars. Ki ne hallott volna már marslakókról szóló történetet, ki ne látott volna már marslakókról szóló filmet vagy mesét? A legújabb kutatások, a Mars felszínére küldött űrszondák és a bolygó körül keringő mesterséges holdak viszont azt bizonyítják, hogy a Föld külső szomszédján jelenleg bizony nincsenek meg az élethez szükséges feltételek. Víz ugyan található a Marson, de csak jég formájában. Légköre is van, de az nagyon ritka, és alig tartalmaz oxigént. Így aligha valószínű, hogy bármilyen marslakó létezhet a valóságban. A római hadistenről elnevezett bolygót a színe miatt gyakran vörös bolygónak is szokták nevezni. Ezt az égitestet a Földről szabad szemmel is jól látjuk. A Mars felszínén a hőmérséklet nem túl barátságos, átlagosan -60 ºC fok körül van. Ez ugyan a Földön sem példanélküli a sarkvidékeken, de azért nagyon hideg. Az is igaz viszont, hogy a legmagasabb hőmérséklet elérheti a +20 ºC fokot is. A Mars egyvalamiben biztosan megelőzi a Földet, mégpedig a holdjainak számában. A Marsnak ugyanis nem egy, hanem két állandó kísérője van.

 

 

Kérdezz!

Miért vörös a Mars?

A bolygó vöröses színét a felszínét sűrűn borító és a légkörben is állandóan jelen lévő vas-oxidnak, egy rozsdaszerű vegyületnek köszönheti.

 

Elképesztő tények

A Föld óránként több mint 100 ezer kilométeres sebességgel száguld a Nap körül. Saját tengelye körül szintén szédítő, 1600 km/h sebességgel forog.