Sorozatunkban meglepő módon most inkább a jelenben kalandozunk. Úgy tűnik ugyanis, hogy az legalább olyan izgalmas, mint a jövő fürkészése. A téma pedig nem más, mint a robotok és a robotika, és nem is akárhol, hanem a suliban.

A digitális világnak már sok-sok eleme megtalálható az iskolákban, a tablettől az okostábláig, és ezeket az eszközöket a tanítók és tanárok általában ugyanolyan szívesen használják, mint a diákok. A te iskoládban is biztosan vannak különféle okoskütyük, ugye? Akik ezekkel tanulnak és tanítanak, azt mondják, hogy sokkal könnyebben és eredményesebben lehet velük tanulni. Arról nem is beszélve, hogy így élményben is nagyobb részük van, mint egy sima és néha unalmas tanórán. De mit tudnak mindehhez még hozzátenni a robotok? Hát, úgy tűnik, elég sokat. Néhány példán keresztül ezt mutatjuk most be.

 

Bee-bot, a méhecske

Sok óvodás és kisiskolás számára a Bee-bot a belépő a robotika világába. Ez a cuki méhecske ugyanis kifejezetten a kicsiknek nyújt segítséget a programozás alapjainak elsajátításához. Az eszköz számára számtalan pálya készíthető tetszőleges méretben, amelyekhez aztán programozhatjuk a Bee-botot a tetején lévő nyilak segítségével. A pályán a méhecske az előre beprogramozott irányváltásokat hajtja végre, s ha jól csináltuk a programot, a lépéssor befejezésekor célba ér, és hangjelzést ad.

 

  

 

A Bee-bot azonban nem csak az irányok megtanulásához nyújthat segítséget, hanem a pályaképek alakításával szinte minden alapismeret elsajátításában hasznos lehet, és akár valamennyi ovis foglalkozáson vagy tanórán alkalmazható. Matekórán például a műveletek sorrendjét lehet megtanulni a segítségével, a környezetismeret tanulása során meg azt, hogyan lesz az ebihalból béka, vagy valamelyik növény magjából miként lesz termés. Nagyon elmés és szórakoztató kis szerkezet.

 

OVObot, az okosbagoly

Távoli rokonaink, a finnek nagyon ötletes dolgokat tudnak megvalósítani, ha tanulásról és tanításról van szó. A robotika tudományában is jeleskednek. Egyik roppant hasznos találmányuk a bölcs robotbagoly, az OVObot, ami a matematika oktatásában segíti a kisiskolásokat.

 

  

 

A fejlesztők és a használók szerint is óriási előnye az amúgy aprócska, mindössze 25 cm-es bagolynak, hogy a tanulók készségeihez és ismereteihez igazodik. Mindig csak olyan feladatokat ad, amit azok meg is tudnak oldani.

 

 

Elias, a nyelvtanár

Elias, a 23 nyelven beszélő robottanár szintén finn találmány, bár maga a robot Japánban készül. Az általános iskola első két osztályában segíti a finn kisgyerekeket az idegen nyelvek tanulásában. A gyerekek beszámolói szerint hatalmas a türelme, és mindig jó a kedve, helyes feladatmegoldás esetén pedig még táncra is perdül.

 

  

 

Elias felismeri, hogy a diákok milyen szinten állnak a nyelvtanulásban, a kérdéseit és a feladatokat is ehhez igazítja. A tapasztalatai alapján aztán jelzi az igazi nyelvtanárnak, hogy melyik diáknak milyen feladatok könnyebbek vagy nehezebbek. Így segít abban, hogy a tanulók a hiányosságaikat pótolni tudják, illetve ösztönzi is őket a minél jobb eredmény elérésére.

 

A robot, ami sosem hiányzik

Egy norvég vállalat fejlesztése az AV1 nevű robot, ami mindig készen áll arra, hogy a hiányzó tanulók helyett beüljön az iskolapadba. Persze tanulni nem fog a diákok helyett, de képes arra, hogy kameráival, mikrofonjaival és hangszóróival a hiányzó tanuló szeme, füle és hangja legyen. A rendszer természetesen nagy sebességű és megfelelően védett internetes kapcsolaton keresztül működik.

 

     

 

A robot közvetlen összeköttetésben áll a hiányzó diák okostelefonjával vagy tabletjével, aki így kapcsolatban lehet akár az ágyban fekve is a tanórán lévő osztálytársaival és tanárával. A robot feje képes a forgásra, a hiányzó tanuló padjára helyezve követni tudja a tanár mozgását az osztályteremben, és ha a tanuló otthonról hozzá akar szólni, egy fényjelzés segítségével még „jelentkezni” is tud.

 

Ha van az iskoládban valamilyen robot, és használjátok is az órákon, mindenképpen írd meg nekünk Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. az ezzel kapcsolatos élményeidet!