Koncsol László: A zúzmara
Nyirkos, havas éj volt,
ködbe bújt a kert,
elborult az égbolt,
zimankót lehelt.
Tiszta lett a reggel,
föllobbant a nap,
gyönggyel, ékkövekkel
szórta a havat
tele, s mind a fákra
jégfüzér került,
gyöngyös téli párta,
csipke szikrafürt.
Tüskés fény a gallyon.
Cseng a szilvafa.
Jég a testem, arcom –
így a zúzmara.
Ezüst fonalakból
nagy, dermedt pehely,
csengő ágbogakból
szőtt kristálykehely.
Csillagdísz paláston,
ezer ágbogú.
Kerti fagykarácsony,
üvegkoszorú.
Dénes György: Micsoda idő
Olyan nagy a hó,
elakad a ló,
elakad a szán
meg az autó,
torlasz, hókupac
rejti az utat,
áll a síneken,
megáll a vonat.
Micsoda idő,
micsoda világ,
a járókelő
orráig se lát,
a szemét, fülét
belepi a hó,
micsoda idő,
nincsen arra szó.
Hát a szél, a szél,
hogy zúg, hogy üvölt,
fehér sivatag,
pusztaság a föld,
még az eresz is
zúzmarás, deres,
aki teheti,
fedelet keres.
Kulcsár Ferenc: Vén tornyon is hó ragyog
Deres szárnyú, habfehér
seregekben jár a szél –
szarkalábat ró kazlakra,
jégvirágot az ablakra.
Diófánkra varjú száll,
kohog, krampog: – Jaj, de kár,
nincsen dió, csak zúzmara,
kár, kár, nincsen csak tél fagya.
Erdőn innen, hegyen túl
három napja szállong, hull –
leng a cserjék fehér sátra,
a Pilis-domb hósapkája.
Szitál, hullong, pilinkél,
Lingó-hegyen dülöngél –
erdőt színez meseszépre,
fátyolt pingál földre, égre.
Vén tornyon is hó ragyog,
ámulnak az angyalok –
körbeszállják, dalolgatnak,
hajnal jöttén szétszaladnak.
Balázsy Géza rajza