Kilencedik esztendeje vetélkednek 7 mérföldes csizmában heted7 határon át diákjaink a diósförgepatonyi Móricz Zsigmond Alapiskolában. 2017 márciusának legvégén iskolánk volt a helyszíne a mesevetélkedő területi fordulójának. A versenyzők – a hazai csapaton kívül a felbári, felsőpatonyi, jókai, deáki, egyházgellei, csallóközkürti, nagyszarvai, légi, vásárúti, alistáli és az ekecsi alapiskola tanulói – a művelődési házban tudáspróbák során mérték össze erejüket, az addig megszerzett ismereteiket, leleményességüket, találékonyságukat.

Míg idáig eljutottak, több fordulóra kellett felkészülniük, mindegyikre három meséből, így a vetélkedőn olyan feladványokra számíthattak, amelyek megfejtéséhez tíz mese alapos ismeretével juthattak csak el. A csapatok hagyományosan – mint a mesében – hét próbát álltak ki, hét feladatot teljesítettek olyan mesék feldolgozásával, mint például a Prücsök, A papucsszaggató királykisasszonyok vagy a Holló Jankó. Iskolánk Boszik csapata, a második és negyedik osztályos gyerekek ügyesek voltak, a 2. helyezést érték el.

 

  

 

A Katedra Alsó Tagozatos Irodalmi Verseny országos döntőjén a 3. osztályos tanulóink, Lelkes Márk, Nagy Bernadett és Varga Katalin szerepelt sikeresen. Ez a verseny is a népmesék kalandos világába kalauzolta el a kisdiákokat. Tanulóink az előkelő 5. helyen végeztek az országos döntőben, Dunaszerdahelyen.

 

Sátor Tímea, pedagógus