November 11-e, Márton napja. A legenda szerint a későbbi Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták választani Tours városában, a mai Franciaország területén. A libák azonban gágogásukkal elárulták, hol rejtőzik a derék Márton, így kénytelen volt elfogadni a püspöki megbízatást. Tours püspökeként aztán fontos hittérítő munkát végzett, számos pogány falu lakosságát keresztelte meg.
Márton jóságáról már életében is legendák keringtek, népszerűsége pedig a halála után is töretlenül fennmaradt. Nem csoda, hogy nevéhez számos népszokás - lakoma, időjóslás, ajándékozás, felvonulás - fűződik. A Márton-napi felvonulás legfontosabb kelléke a lámpás. Ehhez kell egy jó befőttes üveg, gyertya és gyufa a gyertya meggyújtásához. De tudod hogyan készülnek ezek a dolgok?
A befőttes üveg
Az üvegkészítés mesterségét már az ókori Egyiptomban és Föníciában is ismerték, a modern üveggyártás megszületésére azonban az 1800-as évek második feléig kellett várni. A befőttes üvegek tömeges gyártására a konzerválás, azaz az ételek tartósításának megjelenése miatt lett hirtelen szükség. Manapság az üveggyártó gépsor másodpercenként akár tíznél is több üveget képes előállítani.
A felizzított üvegolvadékot (amelynek fő alapanyaga a kvarchomok) fém karok terelik az előre kialakított formába. Levegőbefúvással az olvadékból aztán üvegbuborék lesz, amely felveszi az öntőforma alakját. Ezután a kész formát lehűtik, az üveg pedig közben megkeményedik. Ezzel készen is van a tetszőleges nagyságú, formájú és felületű befőttes üveg. Persze az egyszerűnek tűnő eljárás azért rendkívül bonyolult és precíz gépeket, valamint óriási szaktudást igényel.
A gyertya
A régi időkben a gyertya a világítás legfontosabb forrása volt. Ezt a funkcióját manapság már nem használjuk (még egy esti áramszünet idején is csak a legritkább esetben fordulnánk ehhez a megoldáshoz), de az ünnepeknek, fontos családi eseményeknek, az otthon melegének ma is fontos kelléke és jelképe. No és persze a Márton-napi lámpáshoz is elengedhetetlen. Míg régen a gyertya alapanyaga a méhviasz volt, addig manapság a kőolaj feldolgozása során keletkező paraffin a fő nyersanyag. A paraffin amúgy nagyon sokoldalú, nem véletlen, hogy a kozmetikai- és gyógyszeripari termékek gyártása során is felhasználják. A gyertyakészítés szempontjából két roppant előnyös tulajdonsággal rendelkezik: jól formázható és egyáltalán nem gyúlékony.
A nagyüzemi gyertyagyártás egyik fő módszere a préselés. A megolvaszott paraffint egy hideg, forgó dobra permetezve hirtelen lehűtik. A kicsapódáskor így kis pasztillák keletkeznek, amelyeket aztán egy nagynyomású présbe helyeznek, ami egy végtelen hosszúságú „gyertyakígyót” készít úgy, hogy közben a pamutból készült kanócot is elhelyezi a közepében. Ezután egy automata forgókés tetszőleges méretűre darabolja a préselt paraffinszálat. A kész gyertyákat ezután még gyorsan belemártják egy jó kis olvadt paraffinfürdőbe, de csak egy pillanatra, így szép sima és egyenletes lesz a felületük.
Léteznek más, kicsit lassabb módszerek is a gyertyakészítésre. Az öntéses eljárás során egy formába öntik a megolvasztott paraffint, a mártásos módszernél pedig a kanócra viszik fel a paraffinrétegeket úgy, hogy a felvitt réteg száradása után mártják csak ismét az olvasztott paraffinba a készülő gyertyaszálat. Ezzel a módszerrel általában hosszú, kecses formájú ünnepi gyertyákat készítenek.
A gyufa
A tűzgyújtás az emberiség egyik legfontosabb találmánya, hiszen segítségével már az őskori ember is tudott sütni, főzni. A tűz meleget adott és a fényt is biztosította, sőt védelmet nyújtott a vadállatok ellen. A szabályozott tűzgyújtás azonban egészen a 19. századig elég nehézkes folyamat volt. Ekkor azonban kísérletező kedvű kémikusok feltalálták a gyufát. De ez kezdetben kézben, zsebben, bárhol képes volt fellobanni, sőt felrobbanni is. Az 1800-as évek közepére aztán, nem kis részben a híres magyar vegyész, Irinyi János munkájának köszönhetően, megszületett a ma is használatos biztonsági gyufa. De vajon hogyan készül?
A kérgüktől megfosztott nyárfarönkök fűrészelésével indul a folyamat, aztán egy hámozógép nevű szerkezet gyufaszál vastagságúra „hámozza” egyre beljebb magát az alapanyagba, mintha csak egy feltekert szőnyeget csavarnánk ki. Ebből a „nyárfaszőnyegből” aztán egy újabb szerkezet darabolással elkészíti a gyufaszálakat. A szálak ezután egy lyukacsos futószalagra vagy hengerre kerülnek. Paraffinba mártják őket (ez biztosítja a meggyújtott gyufa egyenletes égését), aztán jöhet a vörös fej. Ez egy kálium-klorát nevű anyagból készül. Ezt kell hozzádörzsölni a gyufa oldalán lévő foszforból készült csíkhoz, hogy a gyufa meggyulladjon. Ezután a gyufaszálakat még egy rövid ideig szárítják és már mehetnek is a dobozba. A folyamathoz persze itt is bonyolult gépek és sok-sok szakértelem kell. Érdekesség, hogy manapság egész Európát mindössze három gyufagyár látja el ezzel a nélkülözhetetlen termékkel, ezek közül az egyik Szegeden, Magyarországon található.
