Te tudod hogyan készülnek azok a tárgyak, amelyek körül vesznek minket, amelyeket minden nap a legnagyobb természetességgel használunk? Mert ha nem, akkor új sorozatunkban egy csomó érdekesség vár rád és valószínűleg lesz jó néhány meglepő dolog is. Szeptemberi epizódunk miről másról is szólhatna, mint az iskoláról! Ilyenkor ismét a kezünkbe kerülnek a nyáron talán ritkábban használt eszközök, mint a ceruza, a radír, vagy éppen a kréta. Hát akkor lássuk, hogyan készülnek!

A ceruza

Az egyik legrégibb és leggyakrabban használt íróeszközünk. Régen a belsejében lévő grafitot bányászták, manapság már inkább gyárakban állítják elő mesterséges úton, mert így jobban szabályozható a minősége. Ehhez aztán agyagot is kevernek, így állítják be, hogy mennyire legyen sötét a ceruza által húzott vonal, mennyire legyen lágy a ceruza. A színes ceruzák esetében természetesen színezőanyagokat (pigmenteket) is adnak az agyaghoz, grafit pedig általában nincs is ezekben a fajta ceruzákban. A ceruzagyártáshoz használt faanyagon leginkább az múlik, hogy jól hegyezhető lesz-e az íróeszköz vagy töredezik és állandóan kiesik a hegye. Régen mindenféle leselejtezett faanyagot felhasználtak, a modern ceruzagyártás azonban már külön erre a célra tenyésztett hársfát, égerfát, kaliforniai cédrust vagy valamilyen fenyőfélét használ.

 

  

 

A ceruzagyártás során először a faanyagot kezdik feldolgozni. 19 cm-es tömböket fűrészelnek (ez lesz a ceruza hossza), ezekből vékony léceket szeletelnek, majd különböző módszerekkel lekezelik a fát, hogy puha és száraz maradjon. Ezután 60 nap pihenő következik, majd a lécekbe vájatokat vágnak, ebbe kerül bele a grafit. Hogy a helyén maradjon, ragasztót is használnak a folyamathoz. A grafit behelyezése után a léc tetejére kerül egy, az előzőhöz hasonlóan megmunkált másik léc, és már kész is a „ceruzaszendvics”. Ezt jó alaposan kipréselik, majd ahány vájat készült, annyi felé darabolják a „szendvicset”. Ezt követően még általában hatszögűre faragják a már majdnem kész ceruzákat, aztán lefestik, kihegyezik, és egy 20 fokú skála szerint (9H-tól 9B-ig) ráírják, hogy milyen keménységű a benne lévő grafit. Ezzel készen is van a ceruza!

 

  

 

Hová tűnik amit kiradírozunk?

A radír feltalálása előtti időkben viaszt használtak a ceruzaírás eltüntetésére, de előfordult, hogy kenyérbéllel oldották meg a „radírozást”. Ezzel az volt a baj, hogy maszatolt és szinte biztosan nyomot hagyott a papíron. Aztán majd 300 évvel ezelőtt egy európai felfedező megfigyelte, hogy a dél-amerikai indiánok által használt gumifa gyantájával radírozni is lehet. A gond ezzel az volt, hogy a radír gyorsan megromlott és nagyon büdös lett. A megoldást a problémára Charles Goodyear amerikai kémikus szolgáltatta, aki feltalálta a vulkanizálás folyamatát, aminek következtében a gumi ellenálló és friss maradt. Manapság a radírok többsége viszont már nem is növényi gumiból, hanem egy növényi olajok vulkanizálásából készült anyagból, faktiszból készül. Ez az anyag teljesen gumiszerű, de mégsem gumi. A ceruzák végére illesztett radírokhoz zúzott habkövet is adagolnak, ezzel növelve azok hatékonyságát. De a nagy kérdés továbbra is fennáll: hogyan működik?

 

  

 

  

 

Ha ceruzával írunk a papírra, akkor a ceruzában lévő grafit összekeveredik a papír rostjaival. Ez az, ami a papíron nyomot hagy. A radír pedig azért működik, mert a szemcséi ragadósabbak a papírnál, így a grafit hozzátapad a radírhoz, ezzel pedig tulajdonképpen kiszippantja a papír rostjai közül a ceruzával hagyott nyomokat.

A kréta

Az interaktív kijelzők megjelenésével a hagyományos iskolai táblák szerepe az oktatásban sokat csökkent, de azért még ma is szinte minden suliban található fekete vagy zöld színű, sima, vonalazott, vagy éppen négyzetrácsos tábla. Erre pedig ugye krétával szokás írni.

 

  

 

  

 

Régen a krétát jellemzően a Franciaországot Nagy-Britanniától elválasztó La Manche csatorna partján, illetve a németországi Rügen szigetén termelték ki az ottani fehér sziklákból. A szó eredete viszont a latin creta kifejezésre vezethető vissza, amit az ókori rómaiak a Kréta szigetén található földre használtak. A krétát manapság jellemzően bányászott gipszből, préseléssel készítik. Ez a pórusos, fehér színű anyag természetesen színezhető adalékokkal, így a táblakréták sokféle árnyalatban elérhetők. Az iskolai felhasználás mellett nagyon népszerű az aszfaltkrétával való rajzolás is, ami kitűnő szabadtéri szórakozás, sőt akár művészet is lehet.