kab60

 

Szerencsét hoz vajon az újévi malac? Sokak szerint igen, ezért tartják úgy, hogy újév napján disznóhúst kell enni, a disznó ugyanis összetúrja a szerencsét (szemben a baromfival, ami meg, ugye, szétkaparja). A sertéshúsból sokféle ízletes étel készülhet persze az év többi napján is. A disznóbőrből táska, jóféle lábbeli, ruha lehet. Egyszóval húsáért és bőréért tartjuk a házi sertést. De mi van a vadon élő rokonaival?

 

Vaddisznó

A legismertebb rokon, a vaddisznó őshonos nálunk. Óriási területen, egész Európában és Ázsiában elterjedt. A utóbbi időben mifelénk ráadásul nagyon elszaporodott, annyira, hogy erdei sétáink során akár találkozhatunk is vele. Az ilyen találkozásokat azonban jobb elkerülni, mert bár tart az embertől, ha fenyegetve érzi magát, vagy a csíkos malacait félti, támadhat is. Rendszeresen vadásszák, húsából, akárcsak házi rokonáéból, sokféle étel készülhet, amit kedvvel fogyasztanak nemcsak egész Európában, de Ázsia déli részein is. Észak- és Dél-Amerikában, valamint Ausztráliában a betelepített példányok szaporodtak el és honosodtak meg.

 

kab49   kab50   kab58

 

Sokféle tájban és éghajlaton otthon érzi magát, csak a búvóhely nélküli sík vidéken és a magas, sziklás hegységekben nem. Leginkább a tölgy- és bükkerdőket kedveli, ahol kedvére turkálhat a laza erdei talajban, és bőven lakmározhat a fák terméséből, a makkból. A nádasban is elél, sőt úgy tűnik, az ember közelsége sem zavarja, időről időre egy-egy példány még a nagyvárosok utcáira is betéved. Családi közösségben, azaz kondában él. A kondát egy idősebb anyaállat, a koca vezeti. Nagyon fontos számukra a társak közelsége, szorosan összebújva, egymás mellett heverészve pihennek, és úgy alszanak. Apró szemükkel elég rosszul látnak, de a hallásuk és főképp a szaglásuk egészen kiváló. Érzékeny orrukkal még a legfinomabb szarvasgombát is kiszagolják az erdőben, és kitúrják.

 

Ecsetfülű disznó

Az ecsetfülű, más néven bojtosfülű disznó Afrikában őshonos az esőerdőben, egy másik faja meg a szavannán él. Rozsdavörös bundáját fehér sörény és fülpamacs díszíti, erről kapta a nevét. Más rokonaival ellentétben nem csoportban, hanem magányosan él. De mint a házi sertés és a vaddisznó, ő is mindenevő, sőt ő még a dögöt sem veti meg.

 

kab51   kab52

 

Varacskos disznó

A híres Oroszlánkirály című rajzfilm egyik szereplője, Pumbaa is varacskos disznó. Kizárólag Afrikában él a szavannán és a sivatagban. Ha veszélyt érez, gyorsan egy üregbe menekül. Hosszú lábainak köszönhetően jól fut, menekülés közben bojtos farkát felemelve lengeti. Legfélelmetesebb ellensége a leopárd, de még vele is szembefordul, ha a kicsinyeit védi.

 

kab53   kab54

 

Pekari

Az amerikai kontinens lakója, a trópusi erdőkben, Észak-Amerika füves pusztáin, a prérin és a dél-amerikai pampán egyaránt megtalálható. Termete kisebb, mint a vaddisznóé, ám agyarai a dörzsöléssel, vagyis minden egyes szájnyitással és -csukással egyre élesebbek lesznek. Így aztán ez a disznó nem fél még a mérges kígyótól sem, bár legjobban a gyümölcsöt és furamód a kaktuszt szereti.

 

kab55   kab56   kab57

 

Vietnámi szemölcsös disznó

Nevével ellentétben nem Vietnámban, hanem az indonéziai Jáva szigetén fordul elő. Igen rejtőzködő életmódot folytat, főleg éjjel aktív, ezért nehéz őt lencsevégre kapni. A tudósok már arra is gondoltak, hogy kihalt a faj. Ám amikor egy mozgásérzékelő vadcsapdával mégis sikerült őt lefotózni, az emberek rögtön kikiáltották a világ legrondább állatának, amivel persze ő nem ért egyet, és azóta még ritkábban áll a kamerák elé.

 

kab59