Szabad emberek voltak régen a pásztorok. Egész évben övék volt a legelő, a rét, a puszta. Széltében-hosszában bejárták a határt, állataiknak mindig a legzöldebb füvet, a legfrissebb legelőt keresték. Hadd hízzon a jószág!
A pásztorok között a legrangosabb a marhák őrzői, a gulyások voltak, hiszen ők vigyáztak a legnagyobb értékre, a szarvasmarhára. Utánuk következtek a csikósok. Ők a lovakat, a szilaj ménest legeltették egész évben a pusztán. A rangsor végén kullogott a juhok vigyázója, a juhász és a disznók őrzője, a kanász vagy kondás. A sort a csordások és a csürhések zárták, akik nem háltak kint a jószággal a határban, hanem naponta kihajtották a faluból a legelőre. A teheneket, borjúkat a csordás, a disznókat, malacokat a csürhés. Estére pedig hazamentek a fejés miatt.
Amikor zöldellni kezd a fű, melegedik az idő, a hosszú tél után végre az állatok is kimehetnek a legelőre. Nagy ünnep volt régen az első kihajtás napja márciusban, József napján (március 19.), másutt áprilisban, Szent György-nap (április 24.). A tavasz kezdetét is sokfelé ezektől a napoktól számították. A pásztorok mágikus dolgot műveltek ekkor, hogy állataik egész évben egészségesek legyenek, szaporodjanak, el ne kóboroljanak. Medvesalján például megfüstölték őket a karácsonyi morzsa maradékával.
Sokféle tudásra volt szüksége a pásztornak. Még az állatok gyógyításához is értenie kellett. Állatorvos híján ők maguk voltak az állataik gyógyítói. Ha eltört a juh lába, megharapta a farkas, felfújódott a friss fűtől, a pásztor maga meggyógyította. Bábáskodott az ellésnél, a kisállat születésénél, beteg fogakat gyógyított, operált. Némelyik pásztor még koponyalékelést is vállalt, ha kergekór gyötörte a birkáját.
Míg csöndben legelésztek az állatok, a pásztorok akkor sem tétlenkedtek. Ostort készítettek, botot, furulyát faragtak, az elhullott állatok csontjából, szarujából, bőréből, szőréből sokféle hasznos dolgot készítettek: sótartót, borotvatartót, tükröst, takarót, subát. Némelyikük egészen művészi fokra fejlesztette a tudását. Remekműveiket, díszes pásztorfaragásaikat ma múzeumokban őrzik. Főzni ugyancsak kiválóan tudtak a pásztorok, legalábbis néhány étel elkészítésében remekeltek, hiszen ritkán jutottak be a faluba, élelmezésükről maguknak kellett gondoskodniuk. Ki ne ismerné a gulyást vagy a birkapörköltet? Bográcsban, szabad tűzön ma is mindenfelé főzik kirándulók, piknikezők, éppen, mint a régi pásztorok.
Tudtad?
A csikósok ügyesen ülik meg a lovat. Lovasbemutatóikkal a Hortobágyon elbűvölik a turistákat. Saját készítésű ostoraikat cifra sallangok díszítik. A szíjak végén az ólom eredetileg a vadállatok és nyájat rabolni akaró betyárok ellen, védekezésül szolgált.
A juhászok legfontosabb munkaeszköze a kampós végű juhászbot. Ezzel húzták ki a nyájból lábánál fogva a beteg juhot.
A pásztorok munkáját a terelőkutyák segítik. A puli, a pumi, a komondor és a kuvasz a legkitűnőbb terelő és nyájőrző kutyafajták.
A sokféle pásztort már messziről megismerni a viseletéről, a csikóst pörge kalapjáról, lobogós szárú gatyájáról, a gulyást cifra szűréről, a juhászt kampós botjáról.