Mesetár
− Összeszámoltam a barátaimat. Tizenhárman vannak − közölte Hülyüke a lóval egy nagy, fekete tábla előtt állva.
− Az baj − horkant fel a ló égnek álló sörénnyel. − A tizenhárom szerencsétlen szám. Nekem máris balsejtelmem támadt. Lehet, hogy pillanatokon belül megcsíp egy bögöly.
Részlet a Karácsonyi vándorok című meseregényből
Egy hónap elteltével Gáspár, Menyhért és Boldizsár gondterhelt arccal kortyolgatták a kávéjukat reggelizősátrukban. Morcosságuk oka részben az volt, hogy remek arab kávéjuk elfogyott, és most helyette gyalázatos itallal öblögették a torkukat, amely nem sokkal tűnt ízletesebbnek egy-egy csészényi poshadt fekete festéknél.
Egyszer volt, hol nem volt, a legvidámabb szomorúfűzön túl, még a füssi füveken is túl, messzebb, mint a némai rekettyebokrok, de a világvégi éneklő felhőszakadásnál azért közelebb, élt egyszer két leány, Mimi és Momi.
A baj ott kezdődött, hogy Pisti az iskolában felejtette a színes ceruzáit. Így nem tudta elkészíteni a másnapi házi feladatot. Hiába kutatott át minden fiókot, szekrényt, egy fia színes ceruza nem sok, annyi sem került elő. Pedig olyan sok dugi hely talán az egész világon nincsen, mint a nappali szoba szekrényében.
Városunk egyik csillogó kerületének főutcája mögött, egy árnyas, ám eldugott téren állt a fodrászat. Ne olyan puccos, rettentő drága szalonra gondoljatok, amelyek mostanában gomba módra szaporodnak a nagy bevásárlóközpontok rideg folyosóin!
Beköszöntött az ősz, és a természet hosszú álomra készült. Az állatok az erdőben és mezőn eleséget gyűjtögettek, hogy a tél során legyen miből lakmározniuk. A barlangjaikat, vackaikat, kotorékaikat és odúikat kibélelték száraz fűvel meg lombbal, hogy a hideg ne férkőzhessen a bundájuk alá, és nyugodt, mély álmot alhassanak.
látta, hogy a folyó folyik
Volt egyszer egy tengerészkapitány. Ez a tengerészkapitány olyan volt, mint a tengerészek, csak még olyan is volt, hogy parancsolgatott.
Tombolt a nyár. Mikor tomboljon, ha nem nyáron?!
– Szervusztok! – köszöntötte Brekeke, a béka, a hétágra sütő nap elől a nagy eperfa árnyékába igyekvő Buksit, Tigrist és Csöpit.
– Szervusz! – mondta Buksi, miközben Tigris és Csöpi a magukkal hozott pokrócot igyekezett leteríteni a fa alá.
Mász Kálmán bosszúsan ébredt. Kinyitotta a szemét, lerúgta magáról a takarót, és egyenesen az ablakhoz sietett. Már két hónapja, hogy minden reggel bosszúsan ébredt. Pontosan azóta, amióta ebbe az új, lakótelepi lakásba költöztek.
– Hallottátok a nagy újságot?! – állítgatta meg úton-útfélen Macskaháza lakóit Trallala
néni, a szarka, akit mindenki csak a falu hírharangjaként emlegetett.
– Újságot? Milyen újságot? – kérdeztek vissza néhányan.
– Csak nem marslakók szálltak le a réten? – gúnyolódtak a mindenféle szóbeszédek esküdt ellenségei.
14. oldal / 17