Hol volt, hol nem, ott, ahol az ős Duna lápmezőt vájt Magyarország szívének bal csücskében, ahol az erdőszéli tocsogókban mosakszik a pajkos napsugár, ahol a madarak kórusa vidáman fütyüli a tavaszébresztőt, élt egy fiatal gémpár.
A madárpár vidáman sétált a hajnali napfényt szikrázva visszatükröző tócsákban, reggelizni érkeztek. Gyanútlanul kotorásztak, keresgéltek ízletes zsákmány után a hínáros mocsárban, mikor egy éhes aranysakál váratlanul a tojóra vetette magát.
A gémlány rémülten nézett a párjára, aki kérlelni kezdte a támadót:
– Kedves sakál koma, engedd el a páromat, kérj cserébe bármit!
– Elengedem, ha elmész a mezei nyúlhoz és megmondod neki, küldje el az idei elsőszülött fiát – mondta a sakál.
Repült a szürke gém a nyúlhoz, kérte, küldje el idei elsőszülött fiát a sakálhoz.
– Elküldöm én, ha elmész a mezőre, és kérsz tőle nekem répát – mondta a nyúl.
Szállt a szürke gém a mezőre, mondta a mezőnek:
– Mező, adj nekem répát. Répát viszem a nyúlnak, a nyúl küldi idei elsőszülött fiát a sakálnak, a sakál elengedi a gémlányt.
– Adok én répát, ha szólsz a felhőnek, öntözze meg a mezőt – mondta az.
Szállt a gém a felhőhöz, kérte, öntözze meg a mezőt. A mező ad répát. A répát a gémfiú viszi a nyúlnak, a nyúl elküldi az idei elsőszülött fiát a sakálnak. A sakál elengedi a gémlányt.
– Megöntözöm én a mezőt – mondta a felhő –, ha elmész a kolostor nagyharangjához és megkéred, kongassa el az esőfelhő dalát.
Szállt a gém a kolostor nagyharangjához és kérte, kongassa el az esőfelhő dalát.
– Elkongatom én az esőfelhő dalát, ha elmész a harangozóhoz és megkéred, húzza meg a harangkötelet.
Szállt a gém a harangozóhoz, kérte, húzza meg a harangkötelet, hogy a harang elkongassa az esőfelhő dalát, az esőfelhő megöntözze a mezőt, a mező adjon répát, a répa menjen a nyúlhoz, a nyúl küldje el idei elsőszülött fiát a sakálnak, hogy az elengedje a gémlányt.
– Meghúzom a harangkötelet – mondta a harangozó –, ha elmész a borospincéhez, és hozol nekem a százéves ócsai rizlingborból. Repült a szürke gém a borospincéhez, hogy kérjen a százéves ócsai borból.
– Borospince adj nekem a százéves rizlingborból, hogy a harangozó meghúzza a harangkötelet, a kolostor nagyharangja elkongassa az esőfelhő dalát, az esőfelhő megöntözze a mezőt, a mező adjon répát, a répa menjen a nyúlhoz, a nyúl elküldje idei elsőszülött fiát a sakálnak, a sakál elengedje a gémlányt.
A borospince százéves borát kortyolgatta éppen az ócsai Öreghegy legjobb vadásza, mikor a gém megérkezett. A vadász meghallotta panaszát, azon nyomban vette a puskáját, sietett a láprétre. Látta a sakál karmai között a rémült gémlányt. Bizony farkon lőtte a sakált. A karcsú gémlány megmenekült. Nem kellett a gémnek százéves bort vinni a harangozónak, hogy meghúzza a harangkötelet, a kolostor nagyharangja nem kongatta az esőfelhő dalát, az esőfelhő nem öntözte a mezőt, és a mező nem adott répát a nyúlnak, a nyúl nem küldte idei elsőszülött fiát az aranysakálnak. Ha a vadász nem itta volna az ócsai Öreghegy százéves borát, az én mesém is tovább tartott volna.
Lukács Hajnalka rajza