Mirr-Murr, Oriza-Triznyák, Süsü, Pom Pom, Gombóc Artúr, a Nagy Ho-Ho-Ho Horgász és még megannyi felejthetetlen mesealak ‒ az elmúlt fél évszázadban sok gyerek nőtt fel a történeteiken. Ezeket a végtelenül kedves és szerethető figurákat mind-mind egyetlen meseíró, Csukás István elképesztően gazdag fantáziájának és hallatlan tehetségének köszönhetjük.

Napra pontosan egyik nagy mesemondó elődje, Hans Christian Andersen születésnapján született 1936-ban. Gyermekkora szegénységben, mégis boldogan telt. Eredetileg hegedűművésznek készült, de már tizenhét évesen tudta, hogy az ő útja igazából az írás. Kezdetben verseket írt, aztán következtek a mesék. Első meseregénye egy szürke kiscsacsiról szólt.  Ezután szinte évente vagy még gyakrabban jelentek meg az újabb és újabb mesekönyvei, amelyekben egy különös, mindentől különböző mesevilágot teremtett. Ő maga így beszélt erről egy interjúban:

 

„Életem közepe felé beszabadultam egy csodálatos birodalomba, a gyerekbirodalomba, ami nekem máig tartó örömöt, élményt, vidámságot, mosolygást és a gyerekek mellett mindenki szeretetét hozta. Ennél többet nem is lehet kívánni.”

 

  

 

Történeteiből, mesekönyveiből vagy két tucat film ‒ rajzfilm, bábfilm, játékfilm ‒ is készült. Népszerűségüket mi sem bizonyítja jobban, mint hogy írójuk számtalan díjban, elismerésben részsült, sőt iskolát és színházat neveztek el róla. De ő a díjaknál és kitüntetéseknél jobban örült a gyerekek szeretetének. Annak, hogy negyven évvel ezelőtt és most is jókat kacagnak a hősein, hogy farsang idején Pom Pomnak meg Süsünek öltöznek az álarcosbálban, hogy szívesen forgatják a könyveit és örömmel nézik meg a belőlük készült filmeket.

 

Mirr-Murr és Oriza-Triznyák

Mirr-Murr és nyakatekert nevű barátja, Oriza-Triznyák, a két kíváncsi kóbor macska kalandjaik közben számos próbát állnak ki, és bekerülnek a Pintyőke Cirkusz Világszám társulatába is.

 

  

 

Pom Pom és Picur

Picur iskolába menet rendszeresen összefut Pom Pommal, aki egy különleges lény. Lehet paróka, szobafestő pemzli, egyujjas kifordított bundakesztyű vagy papucs orrán pamutbojt. Pom Pom ilyenkor mindig érdekes történeteket mesél Picurnak, például Gombóc Artúrról, a Radírpókról, a Madárvédő Golyókapkodóról, Festéktüsszentő Hapci Benőről, a Bátor Tintanyúlról, a Benzinszívó Szúnyogról és még egy csomó más különleges lényről. A mese végére persze mindig időben odaérnek az iskolához, ahol Pom Pom felteszi állandó kérdését: „Picur, megvárhatlak?” (Ide kattintva Pom Pom összes történetét megnézheted.)

 

  

 

Süsü és a Jó Királyfi

Az egyfejű és rendkívül kedves sárkány, akinek legjobb barátja a Jó Királyfi, kedvence a vadkörte és imádja a pillangókat. Ő a mesebeli birodalom Fő-fő és Udvari Mindenes Sárkánya, aki felfűti a palotát, és egymaga küzd meg a gonosz Torzonborz király seregével.

 

  

 

Sebaj Tóbiás

Sebaj Tóbiás egy közönséges gyurmafigura, akivel fura dolgok esnek meg, és szinte mindig valami zűrbe keveredik. De mivel mégiscsak gyurmából van, ezért találékonyságával szinte bármivé képes magát átformázni. Ezzel pedig sikerül a bajból sikerül kikerülnie vagy másoknak tud segíteni.

 

 

A Nagy Ho-Ho-Ho Horgász és a Főkukac

A mindenre elszánt pecás és elmaradhatatlan társa, a Főkukac történetei legtöbbször a tóparton játszódnak. Horgászzsákmányban ugyan ritkán, ám annál több kalandban van részük.