‒ Egy kicsivel azután kezdődött, hogy átköltöztem a kaputól, egy bokor tövénél levő üregből a fal tövébe ‒ kezdett bele a pocok a mesélésbe. ‒ Ez itt, a falnál ugyanis jóval kényelmesebb és szárazabb lakás, mint a kapunál levő, amellett eldugottabb is, és az nagy előny.
‒ Amíg áthurcoltam a holmimat, sokat járkáltam a régi vackom és az új közt, közben volt alkalmam megfigyelni a könyvtár látogatóit. Grétát és Marcust is láttam mindennap munkába jövet-menet. A látogatók többsége visszajáró vendég, főleg fiatalok, diákok meg tanárfélék és idősebbek, akik ráérnek olvasni. Vannak köztük, akik ritkábban jönnek, és akadnak olyanok is, akik szinte minden idejüket a könyvtárban töltik. Ez a három ember itt, a képen rögtön feltűnt, mert nem úgy néznek ki, mint az átlagos könyvtárba járók. Túl elegáns a sötét ruhájuk, és túl egyformák. Először csak rövid időre jöttek, és nem is vittek magukkal könyvet. Aztán egyre gyakrabban tűntek fel, több időt töltöttek bent, az épületben, és nagy mappákat hoztak-vittek a hónuk alatt, mint a mérnökök szoktak.
− És aztán? Mikor láttad őket utoljára? – türelmetlenkedett Bibi, amikor a pocok egy pillanatig szünetet tartott, hogy gondolkodjon valamin.
− A múlt héten szerdán láttam őket utoljára, méghozzá meglehetősen szokatlan időpontban, mert este, nem sokkal zárás előtt jöttek, korábban pedig mindig dél körül jelentek meg.
− A könyv eltűnése előtti este! – kiáltott fel Gréta.
− Pontosan! Gréta, te éppen csütörtökön jöttél hozzánk – bólogatott Bibi.
− Gyanús volt az egész – folytatta a pocok mit se törődve a megjegyzésekkel –, de hát mit tehettem volna! Elindultam a szokásos esti körutamra, hátha utamba akad valami kis finomság, amikor zajt hallottam. Az épület háta mögött jártam éppen, és benéztem az egyik pinceablakon. A három ember ott állt a nagy vasajtó előtt, az egyik egy lámpát tartott a kezében, a másik kettő meg épp az ajtót próbálta kinyitni.
− Hogy lejussanak a Titkos Könyvtárba! – kiáltott fel Marcus magából kikelve.
− Ők vitték el a könyvet! – ugatta Kifli és Cicúr egyszerre.
− De hogy jutottak be? Mintha ismerték volna az összes titkos kódot! Hogy lehetséges az?! – Gréta nem hitt a fülének.
− Én azt nem értem, miért. Miért akartak lemenni a Titkos Könyvtárba? – jegyezte meg Bibi csendesen.
Erre a két eb elhallgatott és egyenesen Grétára meresztette a tekintetét. Most Grétán volt a sor, ő kezdett beszélni:
− Igen, tudom, hogy furcsa és érthetetlen számotokra ez az egész. Miért kéne egy könyvtárból ellopni egy könyvet, ha egyszer ki is lehet kölcsönözni? És hogy kerül egy olyan könyvre a fényképetek, amelyiknek a létezéséről nem is tudtatok, sőt, senki más sem tudott, hiszen titkos? Minek egy titkos könyv, amit senki sem olvas? És miért baj, ha eltűnik vagy ha elolvassák? Ugye, ezekre e kérdésekre szeretnétek választ kapni?
Bibi, Kifli és Cicúr hevesen bólogatott.
− Ezek a könyvek itt, körülöttünk a Titkos Könyvtárban nem közönséges könyvek. Ezek, ahogy mi hívjuk őket, a sorsok könyvei.
Marcus hümmögött valamit, Gréta pedig folytatta.
− Minden egyes könyv egy ember vagy állat történetét meséli el. Azok a történetek, amelyek főhőse ebből a világból már átlépett egy másikba, lezárulnak. Azok pedig, amelyek szereplői a jelen pillanatban élnek, még lezáratlanok. Még nem dőlt el, hogyan folytatódnak vagy hogyan fognak véget érni. Senki sorsa nincs sehol eleve megírva, ezért az élők könyvében még sok az üres lap. Az üres lapokra egy titkos erő által folyamatosan íródnak az események, ahogy azok történnek a szereplőkkel. Ha egy ilyen könyvet valaki fellapozna és elolvasna, megismerné egy élő személy teljes addigi sorsát, és akár bele is írhatna a könyvbe. Ezzel pedig befolyásolhatná a szereplők életét. Akár az egész világ sorsát átírhatná. Az pedig rettenetes lenne! Ilyen eddig még soha nem fordult elő, hála a könyvtár titkát őrző dolgozóknak és a biztonsági rendszereknek. Hát ezért nagyon fontos, hogy jól vigyázzunk, és ne olvassa el senki a még íródó könyveket. De a már lezárultakat is őrizzük, mégpedig azért, hogy a szereplők emléke itt, ezeken a lapok akkor is fennmaradjon, amikor a világ már elfeledte őket. Minden a világon valaha élt ember és állat élete itt megvan. Ez a könyvtár az egész világ emlékezetét őrzi.
− Ez fantasztikus! − jegyezte meg Bibi. – Most már értem, hogy miért van veszélyben az életünk!
Cicúr és Kifli Bibire nézett. Most értették meg, mibe is csöppentek.
− A letépett borítódarabot a vackom előtt találtam a földön – szólalt meg a pocok. – Elég gyorsan dolgozhattak, biztosan siettek.
− Vajon miért érdekli őket a mi történetünk? – tette fel a legfontosabb kérdést Bibi.
Tényleg, miért? Egy pillanatra mindenki megdöbbent és elgondolkodott.
Balla Margit
Török Bianka rajza