Nyáron kerékpárral kirándulni a legjobb. Jó az idő, és a két keréken komótosan gurulva semmilyen látnivaló nem suhan el észrevétlenül a kiránduló szeme előtt. Tina és Toby ezért júniusban Kiszucába kirándulnak, ahol jól kijelöltek és kiválóak a turistautak, szinte az egész régiót körbe lehet járni rajtuk.

 

Tina és Toby májusban a Garam mentén kirándul. Ott, ahol ez a kedves folyó még csak kis patakként csörgedezik a hegyek között, szép tájakon, Szlovákia kellős közepén.

 

Végre kitavaszodott, igazi jó idő van. Tina és Toby áprilisban a Vág völgyében kirándul. A folyóvölgy legszebb és legromantikusabb részén túráznak. Ott, ahol még hegyek között hömpölyög a folyó, s két oldalról erdőkkel borított hátak, meredek sziklák, a sziklacsúcsokon magasba törő várak, a hegyoldalakban várkastélyok és ódon városkák kísérik az útját.

 

Tina és Toby márciusban Sárosban kirándul. Nem mintha a tél örömei, a hó és jég után most a tavaszi esőknek és a sárnak szeretnének örvendezni. Dehogy! Különben is, ki tudja, miért nevezték el ezt a vidéket éppen a sárról (egészen pontosan Sáros váráról)!

 

Árva Szlovákia leghidegebb része. Februárban itt még véletlenül sem tavaszodik. Tina és Toby éppen ezért kirándul februárban Árvába. Még egyszer élvezni szeretnék az idei telet.

 

Tina és Toby januárban a Magas-Tátrában túráznak.  Ilyenkor ott nagyon sok a hó. Sokan töltik a Tátrában síeléssel a téli szünidőt. Csúszkálnak a sípályákon, vagy futósílécet csatolnak fel, és azokon siklanak végig az erdei ösvényeken. Nagyszerű dolog sílécen bejárni a tájat a jó friss hegyi levegőn. A Magas-Tátra a világon a legkisebb területű magashegység. Nevezetes arról, hogy hirtelen változik az időjárása. Nyáron is megtörténhet, hogy az erős napsütés után másnap olyan hideg van, hogy a téli ruhákat is elő kell venni.

 

A téli szünetben Tina és Toby Liptóban kirándult. Nem a liptói túrónak eredtek nyomába, dehogy! Bár szeretik a hasukat finomsággal megtömni, s túróban nincs is jobb a liptóinál, ők most mégis elsősorban síelni mentek a Tátrába. A Tátra nagyobb kiterjedésű része pedig éppen Liptóban van. A hegységnek ezt a nyugati részét magyarul korábban Liptói-havasoknak is mondták. Szlovákiának ‒ legalábbis a liptóiak szerint ‒ ez a legszebb tája.

 

Tina és Toby novemberben Fenyőországban kirándul: a Nagy-Fátra Nemzeti Parkban. Óriási tiszafa fenyőerdők vannak errefelé, Európában a legnagyobbak. Hatalmas erdősávok, hosszú völgyek, terjedelmes fennsíkok ékesítik a tájat. A természeti értékek, a gazdag növény- és állatvilág védelmére a Nagy-Fátra jelentős részét védett területté, majd (2002-ben) nemzeti parkká nyilvánították. Ez a Nagy-Fátra Nemzeti Park. A tiszafa legnagyobb erdei lelőhelye Európában.

 

Tina és Toby októberben a Szepességben kirándul. Hegyes-dombos és sík tájakon kerekeznek, közben megnéznek néhány ódon városkát is a környéken. Errefelé van belőlük elég. Úgy mondják, a korábbi századokban ez a vidék volt Magyarország egyik legvárosiasodottabb része. A városi polgárok jó része azonban szász, azaz német volt. Németországból települtek ide sok évszázaddal ezelőtt, de a legutóbbi időkig megőrizték német nyelvüket és szokásaikat.  Ők voltak a szepesi szászok, német nevükön a cipszerek.

 

Kirándulni nagyon jó! Tina és Toby legszívesebben kerékpárral járják a vidéket. A nyáron több várhoz és várromhoz is ellátogattak, megnéztek néhány várost, végigkerekeztek szép vidékeken. Egypárszor autóbusszal, máskor meg vonattal is utaztak. Szeptemberben a Kis-Kárpátokba kirándulnak. Azért éppen ide, mert a Kis-Kárpátok hegyoldalain ilyenkor érik a szőlő.