A pozsonyi állatkert

 

Egy főváros sem lehet meg állatkert nélkül. Hogy is nézne ki az! Szlovákia fővárosa ráadásul olyan állatparkkal dicsekedhet, amilyen nincs akárhol a világban. Hatalmas területen fekszik, a városnak azon a részén a Malomvölgyben (Mlynská dolina), amelyik már benyúlik az erdőbe a Kis-Kárpátok oldalában. Pozsony kedvelt látványosságai közé tartozik ez a hely.

Itt aztán igazán jól érezhetik magukat az állatok. A környezet kellemes, erdővel, rétekkel, patakkal tagolt. A farkasok például szabadon portyáznak a fák között – persze csak egy nagy elkerített területen belül –, akárcsak Szlovákia hegyvidékein, a természetben. De olyan egyedi és értékes állatokkal is találkozhat itt a látogató, mint a hegyi bölény vagy a szélesszájú orrszarvú. Az emlősházban szumátrai orángután és csimpánz is lakik. Sok érdekes lény figyelhető meg a nagymacskák, a szavannai állatok kifutóiban vagy akár az édesvízi akváriumokban. Valódi közönségcsalogató ritkaságnak számít a fehér oroszlán és a fehér tigris.

 

A pozsonyi állatkert   A pozsonyi állatkert   A pozsonyi állatkert

 

Az állatkert Közép-Európában egyedülálló látványossággal is büszkélkedhet: ez a dinópark. Az őslénymaketteket, a dínókat itt természetes környezetükre emlékeztető közegben helyezték el a készítőik. A makettek egy része számítógép segítségével még mozgatható is. A parkhoz tartozik egy 3D-s mozi, egy őslénytani játszótér és egy dínótanösvény.

 

A pozsonyi állatkert   a pozsonyi állatkert   A pozsonyi állatkert

 

Amikor aztán elég a nézelődésből, két játszótéren is lazíthat a látogató a hintákon, mászókán, trambulinon, furikázhat elektromos autóval, hétvégén pedig a pónilovaglás is kipróbálható.

 

A pozsonyi állatkert   A pozsonyi állatkert   A pozsonyi állatkert

 

Tudod-e, hogy milyen állatok láthatók a két piros keretes képen? Ha igen, akkor írd meg nekünk!