Minden kisiskolásnak

Részlet A Hencegő óriás és más mesék című könyvből

Mimi és Momi a kis házikójukban takarítottak, amikor egy kedves régi ismerősük toppant be hozzájuk. Fekete gombszemét végighordozta a széttologatott bútorokon, a poros redőnyökön, a vödörben úszkáló felmosórongyon, az éppen kikapcsolt porszívón, és csípőre tette a kezét.

Kedd reggel a család haditanácsot tartott. "Haditanács" ‒ Anya nevezte így a gyors megbeszélést a konyhában, és Emma pontosan tudta, hogy a legyőzendő ellenség nem más, mint a kalendárium utolsó három zsebében zsúfolódó feladatok.

Részlet az Agancsi és Nyakkendi című könyvből

Nem tudom, jó dolog-e azzal kezdeni a visszaemlékezést a hőseimre – és most már a ti hőseitekre is –, hogy hogyan vesztek össze. Ha viszont meg akarjátok őket ismerni, tudnotok kell, előfordult, hogy összezördültek.

Bercit mindenki nagyon okos kisfiúnak tartotta. Anyukája azzal dicsekedett a szomszéd néninek, hogy kisfia már ismer néhány betűt az ábécéből. Apukája pedig büszke volt rá, hogy a foci összes szabályával tisztában van, a bedobástól egészen a kirúgásig. Berci azonban csak a nagyi előtt fedte fel, hogy még ennél is élesebb eszű gyerek.

Napfényes reggelre ébredtünk. Lementem a konyhába, ahol Anya buzgón integetett a varázs-pálcájával. Már felvarázsolt egy virágmintás sátrat a konyha közepére. A kishúgom, Mézike az etetőszékében ült, és tömte magába a pirítóst.

Egészen kicsi lurkó koromban nagyapám gyakran magával vitt a mezőre. Tudta, mennyire szeretek csatangolni a széles határban, futkosni a magas fűben, mezei nyulakat, fürjeket vidám kurjantásokkal felriasztani – szabadon, gondtalanul játszani.

Egy májusi hajnalon, amikor a szélkakas, egy fél kukorításnyi nem sok, annyit sem kukorékolt a házuk tetején, fogtam a fűzfavesszős madari karkosaramat, és leballagtam a kertembe ebédre való friss borsót szedni. Hát alighogy elhagytam az öregapám muzsikakörtefáját, látom ám, hogy hívatlan vendég járt a kertben, és mind ellopta az ebédre való friss borsómat.

Mire huszárságom első esztendejét betöltöttem, akkorra én is elszakadtam Villám ezredestől. Ő nem is ezredes volt már akkor, hanem tábornok. Guyon tábornok, a csaták oroszlánja: így emlegeti a történetírás. Én se káplár volta már, hanem hadnagy. Dióbél hadnagy – így hívtak engem, a legkisebb honvédtisztet.

Nemrégiben Podolinban jártam, ahol Magyarország egyik legrégibb kolostora áll a sebes vizű Poprád mellett. Hajdanában sokat jártam ezen a tájon, az öreg kolostor iskolapadjait segítettem feketére koptatni. Nini, mintha semmi sem változott volna azóta, amióta itt jártam.

Rézner azt mondta, hogy nagy fülű vagyok, s ez nagyon rosszul esett, sőt nagyon fájt, mert először is egyáltalán nem vagyok nagy fülű, és hogyha nagy fülű vagyok is, nem tehetek róla, és különben is, ha valakinek nagy a füle, az sokkal jobban hall, mint a kis fülűek.