Hova lett Sündör!?
Niru egy hajnalon nagy viharra ébredt. Olyan erővel szakadt az eső, hogy apró házának teteje alig bírta a víz súlyát, megroppantak a tetőlécek. Magára vette esőköpenyét, kilépett, és akkor látta, hogy a ház előtti ösvény patakká duzzadt, lombos ágakat sodort a víz.
Az odúkból a sufnitetőre menekültek a zajok, ott szorongtak egymásba kapaszkodva. Niru egyesével menekítette őket a házába. Mire mindennel végzett, az eső is lassan elállt, az ösvényen zúduló patak elvékonyodott, végül csak egy keskeny ér lett belőle. A zajok odújában térdig állt a koszos víz, az etetőtálkákat széthordta mindenfelé az áradat. Niru nagyot sóhajtva nézett a szárítkozó zajokra.
– Bizony, most pár napra szükségszállást kell összeütnöm nektek.
Hozzá is fogott, egész nap fúrt-faragott, nyesett, szögelt,és estére minden zajnak új lakrésze volt. Niru nagyokat hajolva ropogtatta derekát. Akkor jött rá, hogy egész nap nem evett semmit. Eszébe jutott, hogy már hetek óta nem vacsoráztak együtt Sündörrel, összepakolt hát néhány szikkadt genyőtepitét és átsétált hozzá.
Sündör háza táján minden mozdulatlan volt, csak a vaslábakon álló fénydobozokról csöpögött a víz.
– Sündör!
Közelebb ment, még mindig semmi válasz. Sárhordalék torlaszolta el az ajtót. Arrébb lapátolta a sarat, és belökte az ajtót.
– Sündör!
A házban semmi se moccant, az asztalon halomban álltak a jegyzetek, a padlót is belepte a rengeteg tervrajz, térkép, cetli. A rajzokon mindenféle ábrák, számítások, az asztal közepén vaskos füzet, rajta Sündör kézírásával: Villámcsapda!
– Biztosan kirándulni ment – mormogott. – Azért szólhatott volna.
Leült egy kis sámlira, komótosan rágcsálni kezdte a genyőtepitét. Kirándulni ment, de meg is ázhatott közben – gondolta. Belelapozott a Villámcsapda-füzetbe, mosolyogva nézte Sündör furcsa ábráit, feliratait, villámcsapda, rágás közben megállt a falat a szájában, és aggodalmasan sutulta össze a kezét.
Lehet, hogy valami baja esett. Ha holnap reggelig sem jön haza, utánamegyek – gondolta. Éjszaka nem bírt aludni, folyton fülelt a sötét csöndben, hátha Sündör most nyitja a kaput, most veri le a sarat a lábáról… De csak a zajok halk éjszakai motozását hallotta.
Még fel se kelt a nap, Niru csoffasztott gesztenyével, simickolt cipóval, keneces pirítóssal pakolta meg a zsákját, felmarkolt egy Sündör-térképet, és nekivágott az útnak, hogy megkeresse a barátját.
Remsey Dávid rajza