Április 11-e jeles nap a számunkra. József Attilára emlékezünk ekkor a költő születésnapján, amit egyben a költészet napjaként is ünnepelünk. 2016-ban a vásárúti József Attila Alapiskolában kicsit eltértünk a megszokott ünneplési módoktól, a gyerekek nem kis örömére. Új hagyományt teremtettünk? Elképzelhető.

Egy irodalomóra erejéig a diákok is íróknak, költőknek érezhették magukat. Az irodalmi kávéházzá alakított tanteremben egy kis eszem-iszom közepette irodalomról, művészeti alkotásokról, költői sorsokról beszélgettünk. A legnagyobb figyelmet persze József Attila, iskolánk névadójának az életműve kapta. A gyerekek a szomorú sorsú költő műveit zenei aláfestéssel hallgatták. Az óra végén mindenki kapott egy könyvjelzőt, amelyen az arcképe mellett József Attila híres mondata olvasható: Én egész népemet fogom, nem középiskolás fokon tanítani. A nap emlékét iskolánk krónikája is őrzi, amelyet minden diák aláírt.

 

Bartalos Enikő, pedagógus