Minden gyereknek van saját házi manója. Tudtad? Te már megkerested a tiédet? Lili nagyon egyszerűen talált rá a magáéra. Egyszer csak ott termett az asztalán. Épp, amikor az unalmas házi feladatot írta.

A manóval ráadásul az öccse is vele volt, akiről viszont kiderült, hogy ő Lili öccsének, Botinak a házi manója. Innentől fogva a testvérek, gyerekek és manóik folyvást együtt játszottak. Sőt! Ha a gyerekek valamilyen érdekes helyre mentek, állatkertbe, színházba, farsangi bálba, a manókat is kénytelenek voltak bepakolni a hátizsákba és magukkal vinni. Azok se akartak egyedül otthon maradni. Ebből lett aztán a sok kalamajka. Mert kiderült, hogy nagy kópék ezek a manók, folyvást valami huncutságon törik a fejüket. Ahol megjelennek, vége az unalomnak, s pillanatokon belül megtörténhet a baj. Igaz, a segítségük is jól jön néha. Például egy matekdolgozatnál. Szóval kerítsd elő te is gyorsan a házi manódat! Vagy mégse! Inkább zárd be jól az asztalfiókodat, nehogy egy unalmas délutánon még a te asztalodon is ott teremjen egy manó! (Phoenix Polgári Társulás)

 

Olvass bele!

 

Mayer Éva rajzaival