S. O. S. - ugye, ismered ezt a rövid, nemzetközi segélykérő jelzést?! Legtöbbször a hajókon használták régen. Ezt a morzekódot – három rövid, három hosszú és megint három rövid jelzést – adták le a rádióadón, amikor végveszélybe kerültek az emberek a tengeren. Napjainkban egyre több állat is leadhatná ezt a jelzést. Kérhetné a segítségünket, ha tudna kérni, hiszen végveszélyben van. Lassan eltűnik a természetes élettere, nincs mit ennie-innia, fajának utolsó egyedeit is lelövik az orvvadászok.

 

A Vörös Lista

Azokat az élőlényeket, állatokat és növényeket, amelyeket természetes élőhelyükön a kihalás veszélye fenyeget, a Természetvédelmi Világszövetség egy úgynevezett Vörös Listán tartja számon. Több ezer állat és növény neve szerepel ezen a listán. A legveszélyeztetettebbek segítség nélkül valószínűleg hamarosan kipusztulnak. Ezeket a veszélyeztetett (endangered) kategóriába sorolják a listán, aminek a rövidítése EN. Néhány végveszélyben lévő állatnak már egészen kicsi a túlélési esélye. Ezek pár éven belül valószínűleg örökre eltűnnek az élővilágból. Sorozatunkban most a Vörös Listáról mutatunk be néhány állatot.

 

Az oroszlán

Világszerte nagy felháborodást váltott ki júniusban, hogy egy amerikai fogorvos íjjal lelőtte Afrikában az egyik nemzeti park legnépszerűbb hím oroszlánját, Cecilt. Az oroszlán pedig még egy adóvevő gallért is viselt, amellyel az Oxfordi Egyetem kutatóinak szolgáltatott adatokat a megfigyeléseikhez. De az orvvadász és segítői csalétekkel kicsalták az állatot a parkon kívülre, megsebesítették, majd két nappal később megkeresték és megölték.

 

  

 

Az oroszlán a tigris után a legnagyobb termetű nagymacska. Fekete-Afrikában főleg a fás, ligetes részeken él, de félsivatagos, bozótos helyeken is előfordul. Az európai emberek mértéktelen vadászata miatt mára az állománya igen megcsappant, néhány alfaja, pl. a fokföldi vagy a berber oroszlán már ki is pusztult. Az ókori római uralkodók például oroszlánokat használtak a kegyetlen cirkuszi viadalokhoz. Lejegyezték, hogy egyszerre akár 400 oroszlánt is halomra ölettek a gladiátorokkal. Eurázsiában Görögországtól egészen Indiáig is éltek valamikor oroszlánok, de itt már rég kipusztultak.

 

     

 

A kifejlett hím oroszlánt könnyű felismerni a sörényéről. Marmagassága kb. 90–120 cm, a súlya pedig 150–250 kg. A nőstény jóval kisebb és sörénye sincs. Az oroszlán átlagos életkoruk 15‒20 év. A sörény szerepe rendkívül nagy a fajfenntartásban. A hím oroszlán ezzel vonzza magához a nőstényt, amikor udvarol neki, és ezzel ijeszti el a vetélytársát, a másik hím oroszlánt.

Az oroszlán húsevő csúcsragadozó. Falkában él és csapatban vadászik olyan nagy állatokra, mint a zebra, kafferbivaly, zsiráf, víziló vagy akár egy fiatal elefánt. Főleg a nőstények vadásznak. Ráharapnak az áldozat nyakára és kitörik, vagy súlyos vérveszteséget okoznak neki. De ha nem elég ügyesek, a zsákmányállat rúgása vagy taposása akár halálos is lehet a számukra. Ezért leginkább a beteg, fiatal vagy öreg és nem az ereje teljében levő állatokra vadásznak. Akárcsak a többi macskafélék, az oroszlánok is kitűnően látnak a sötétben, ezért éjjel is tudnak vadászni.