Veszélyeztetett madár. Sok nyugat-európai országban rég már kipusztult. Nálunk, a Kárpát-medencében száz évvel ezelőtt még mindenfelé tanyázott a füves pusztákon. Ma már csak a Kisalföldön, a Duna mente síkságain, a Hortobágyon él nagyobb számban. A száraz, füves helyeket és a mezőgazdasági területeket kedveli, ahol messzire ellát, kedvére bogarászhat, legelészhet, és el is rejtőzhet a magas fűben, a gabonatáblában, lucernásban.

Tavasszal a kakasok nagy ceremóniával udvarolnak a tojóknak. Felborzolják a tollukat, szárnyukat kifordítják, farkukat felcsapják, és lassan körbetipegnek. Táncot járnak a mezőn. Így teszik a szépet a tojóknak. Úgy mondjuk, dürögnek.

A túzok megmentésén évtizedek óta fáradoznak a szakemberek. A veszélybe került fiókákat felnevelik és visszajuttatják a természetbe. Ám azt tapasztalják, hogy nem elég a fiókákról gondoskodni. A madarak élőhelyét is úgy kell alakítani, hogy biztonságos legyen a számukra. A Hortobágyi Nemzeti Parkban például sok kilométeren át a föld alá helyezték a villanyvezetékeket, hogy ne veszélyeztessék a túzokokat. Ezek a nagy testű madarak ugyanis éppen az elektromos vezetékek magasságában repülnek, és sokuk pusztulását okozta, ha nekiütődött a drótoknak.

 

     

 

A legfőbb veszélyforrás a túzok számára a mezőgazdaság, mert a szántók miatt eltűnnek a természetes élőhelyek, a puszták, mezők. A zajos mezőgazdasági gépek is zavarják a madarak nyugalmát, a földön, a fűben fészkelő madárcsalád, a fiókák számára pedig komoly veszélyt jelentenek.

Védett területen élnek e nagy madarak a Csallóközben, a Komáromhoz közeli faluk határában, a Túzokosban. Számuk azonban valószínűleg már csak néhányra tehető. Alig negyven évvel ezelőtt pedig még 300-400 túzok is legelészett a szép csallóközi mezőkön.

 

 

Feladat

Keress a baromfiudvar szárnyasai közt a túzokhoz hasonló, nagy testű madarat. Tud repülni?

 

Kérdezz!

Miért nem repül magasabban a túzok a villanyvezetékeknél?

A nagy és nehéz teste akadályozza a repülésben. Az öreg kakasok súlya akár 16-18 kg is lehet, a tojóké általában 4-5 kg. A túzok Európa legnagyobb madara, amelyik még képes repülni.