Furcsavár felett éppen alkonyodott, mikor egy egérke végigsétált az utcán. A sűrűn hulló hópelyhek rátapadtak szürke bundácskájára, úgyhogy könnyen össze lehetett volna téveszteni holmi elgurult hólabdával. Cukoranyó mézeskalácsboltja előtt megállt, és vágyakozva nézte a kirakatüveg mögött sorakozó finomabbnál finomabb édességeket.
Ha elolvasod a mesét, akkor a végén érdekes feladatokat találsz!
„Az a nagy, tükrös szív nekem tavaszig is elég lenne … – így ábrándozott. Apránként elrágicsálnám, de a tükröt megőrizném, s ha esetleg egérvarrodát nyitnék, jó lenne a ruhapróbákhoz. Jaj, miért is nincs valami pici rés a kirakaton?”
Hirtelen szél támadt, és szegény egérke megborzongott. Gyomra szomorúan korgott.
A szélben hintázni és nyikorogni kezdett a lámpa, amely cifra vasrúdon függött a kirakat felett.
A kisegér felnézett a lámpára, csodálkozva hallgatta a nyikorgást:
Aki éhes, aki fázik, az ajtón mért nem kopog? Meleg szoba várja ott bent és jobbnál jobb falatok…
„Soha nem hallottam ennél kedvesebbet! – gondolta az egérke. – Kopogtatnék én ezer örömmel, hiszen már teljesen meggémberedtem idekint, de szegény, gyenge kis egérnek semmit sem szabad elhirtelenkednie. Azt ugyan városszerte mesélik, hogy Cukoranyó nem tart macskát, és papucsával még sohasem ütött agyon egeret. Ablakpárkánya terített asztal a galambok, cinkék, poszáták számára. Hanem én jómagam mindmáig csak olyan emberekkel találkoztam, akik alighogy megpillantottak, máris seprűvel, lapáttal rohantak utánam.” Hosszas tétovázás után mégis felmászott a jeges lépcsőn a rézpántos küszöbre, és szívdobogva bekopogott. Cukoranyó maga nyitott ajtót. Kinézett az utcára, de a lámpa fénykörében senkit sem látott. Már éppen vissza akart húzódni, mikor észrevette a küszöbön kuporgó egeret. – Ó, te szegény kis pára! – mondta, s hangja olyan barátságos volt, akár a kályhaduruzsolás. – Kerülj csak beljebb! Képzelem, mennyire összefagytál! Az egérke nem mondatta kétszer.. Besurrant a cukorillatú szobába, ahol jó meleg volt, és egy pillanat alatt el lehetett felejteni az utca hidegét. Cukoranyó egy babának való tányérba pörkölt mogyorót és mákoskalács-morzsákat tett, azután leült a tűzhely mellé, és nézte, hogyan lakmározik az apró kis vendég. Az csak rágta szaporán a mogyorót, s olykor-olykor hálás pillantást vetett jótevőjére. – Nagyon kedvemrevaló kisegérnek látszol – mondta Cukoranyó. – Szívesen venném, ha itt maradnál nálam, és felvidítanád egyhangú estéimet. Gondold csak el, milyen jó sorod lenne! Abban a selyemmel bélelt, szalaggal díszített varródobozban laknál, és a legjobb falatokkal etetnélek. Üres időmben elnézegetném, mint futkosol ide-oda fürge lábacskádon; s bizony, ahogy mosdasz vagy bundácskádat kefélgeted, meg is nevettetnél. – Drága Cukoranyó! – cincogott az egérke elragadtatva. – Minden egérgyerek a te éléskamrádról álmodik! Világéletemben csak arra vágytam, hogy a te házadban élhessek, ahol vaníliaillat terjeng a levegőben, és a tűzhely szélén nem lustálkodik macska. – Azt hiszem, jól megleszünk itt mi ketten! – bólogatott Cukoranyó. – Te majd mesélsz nekem az egerek titokzatos életéről, én pedig megmutatom neked mesterségem minden csínját-bínját. Most keresek egy jó meleg kötött harisnyát, annak a csücskében szundikálhatsz. Az egérke boldogan költözött be a varródobozba. Éppen neki való hely volt ez, telis-tele színes szalagokkal, selyemfonalakkal, bársony tűpárnákkal. Külön rekeszben valódi ezüstgyűszű pompázott. Az egérke arra gondolt, hogy ha a gyűszűre vékony drótból fület erősítene, akkor pompás kis egérvödör lenne belőle, amellyel éjszakánként kisurranhatna a kútra. Mivel azonban Cukoranyó mellett nagy kényelem várt rá, végül úgy döntött, hogy az ezüstgyűszűből inkább tejet fog inni. A nagy örömtől sokáig nem jött álom a szemére. Mikor végre elaludt, visszaálmodta magát abba az ócska bőröndbe, amelyben lakott, mielőtt az utcára került. Korán ébredt, a szobában még sötét volt. A konyhában azonban már égett a lámpa, a világoskék cserép tűzhelyen teáskanna zümmögött. Cukoranyó hófehér kötényt kötött maga elé, úgy gyúrta az ánizsos sütemény tésztáját. Az egérke udvariasan jó reggelt kívánt neki, azután felmászott a tűzhely padkájára, és megevett egy icurka-picurka perecet. Reggeli után társalgásba kezdett: – Miért keltél ilyen korán, Cukoranyó? – Azért, hogy mire kilenc órakor kinyitom a boltot, friss mézescsókkal várhassam a vevőket. De te miért nem lustálkodtál még egy kicsit? Biztosan elfáradtál tegnap. – Szeretném látni, hogyan is készül ez a sok gyönyörűség – cincogta az egérke. A konyha egyik sarkában polcos állványon sorakoztak Cukoranyó remekei. A legfelső polcon csupa kis bölcső, fehér vagy sárga cukorból formálva, rózsaszínű virágokkal, zöld levélkékkel díszítve. Cukoranyó minden bölcsőbe színes kis papírbabát ragasztott. Az egérkének erről eszébe jutott egy régi emlék: – Tudod, Cukoranyó, mikor egészen picike voltam, egy mosókonyhában laktunk, sok-sok egércsaláddal együtt. A szomszédasszonyunk kiállhatatlan teremtés volt. örökké csak hencegett, és mindenkinél különbnek tartotta magát. Egy éjszaka besurrant a lakásba, ahol a karácsonyfáról lepottyant egy ilyen cukorbölcső. Nagyon megtetszett neki, hazavitte az egérlyukba, és abba fektette a gyerekeit. Attól kezdve még jobban lenézett bennünket, mert mi csak közönséges rongyfészekben aludtunk. Igen ám, de az a rongyfészek puha volt és meleg. A cukorbölcső kemény volt és ragacsos, a szomszéd egér néni kicsinyei rosszul aludtak benne. Elkezdték hát rágni a bölcsőt. Először a cukorrózsákat rágták le róla, azután a többi cifraságot. Végül a talpát is körülrágták, úgyhogy ringatni sem lehetett. Szép lassacskán megették az egész bölcsőt. Mamájuk dúlt-fúlt, de nem volt mit tennie. Visszafektette a picinyeket a rongyfészekbe, s azok örültek, hogy végre jó meleg helyük van. Mi is örültünk, mert a szomszéd néni ezután már nem hencegett annyit. Cukoranyó jót mulatott az egérke elbeszélésén. Kérni akarta, hogy meséljen még, de ebben a pillanatban kopogtak az ajtón. A egérke úgy megijedt, hogy gyorsan bebújt a padka mögötti zugba. Rézi néni jött, Cukoranyó tejesasszonya, aki minden reggel hozott egy nagy kanna tejet, egy köcsög tejfelt, egy csupor tejszínt, no meg írósvajat a tésztagyúráshoz. – Ma egy literrel kevesebb a tej – panaszolta Rézi néni. – Az a haszontalan Fáni felrúgta a fejősajtárt, szerencsére utánakaptam, és így nem folyt ki mind. Miután a tejesasszony elment, az egérke elősettenkedett, és kíváncsian kérdezte Cukoranyótól: – Ki az a Fáni, akit ez a pirosalma-képű asszonyság emlegetett? – Rézi a tehene – hangzott a válasz. Az egérke elmélázott: – Milyen gyönyörű neve van! Fáni… Fánika… Nem gondolod, Cukoranyó, hogy ez ritka szép név? – Ha annyira tetszik neked, akkor ezentúl majd téged is Fáninak foglak hívni – ajánlotta jószívűen Cukoranyó. – Igazán? – cincogta az egérke izgatottan. – Mondd, Cukoranyó, csakugyan Fáninak hívnál? Hát lehet engem is ugyanúgy nevezni, mint azt az óriás tehenet, aki olyan sokkal de sokkal nagyobb nálam? Számítsd csak ki, hány egér telne ki egy olyan tehénből! A feladatokhoz kattints ide!