Diótörő-jelenet

 

Gyönyörű ajándék volt Mikulás előestéjén a komáromi és a Komárom környéki gyerekeknek a Diótörő. A kétfelvonásos zenés játék bemutatója telt ház előtt zajlott a Jókai Színházban. A lelkes nézősereg duzzadtra tapsolta a tenyerét. Volt is miért!

Hoffmann meséje Csajkovszkij muzsikájával pazar díszletek közt kelt életre Komáromban. A szereplők is kitettek magukért, és persze szebbnél szebb jelmezekben jelentek meg a színpadon. Diótörő herceg például szemet kápráztató, hófehér ruhában kísérte birodalmába az éjszaka folyamán szépséges Mária hercegnővé változott Marikát. Egérkirály és katonái pedig történetesen bábuk voltak. Nekem mégis a megelevenedett, zöld ruhás baba tánca tetszett legjobban az első felvonásban. Teljesen élethű volt, vagyis olyan babás. Mert balett is volt ám az előadásban! Hát persze, hogy is maradhatott volna el a balett! Hiszen A diótörő és az egérkirály című Hoffmann-mesét több mint száz évvel ezelőtt úgy zenésítette meg Csajkovszkij, hogy színházban előadható csodálatos balett lett belőle. Hát ennek láttuk most egy változatát Komáromban.

 

Tar Renáta, Kalmár Gergely   Makorfalvi Bálint   Jessica Leona Carolla, Csuja Gergely

 

A nagy eseményre még a Mikulás is kíváncsi volt. Ő is eljött a színházba, és az előadás végén ajándékcsomagokat osztogatott a legapróbb nézőknek. Amint hallom, erre az estére, vagyis a mesejáték bemutatójára valamennyi jegy már elővételben elkelt. De nem kell megijedni, lesz még elég előadás decemberben az iskolásoknak, óvodásoknak és hétvégéken külön a családoknak is Komáromban. Titeket is várnak Diótörőék a színházba!

 

Fotó: Dömötör Ede

 

Kérdés:

Te láttad már A diótörő mesebalettet? Hol, milyen előadásban? Írd meg itt, mi tetszett benne a legjobban!