38. Duna Menti Tavasz

 

Bárcsak mindig ez a nap volna!” így sóhajtott föl az oroszlán, amikor legördült a függöny, és az utolsó előadás is véget ért. Már csak a délutáni programok meg a másnapi eredményhirdetés volt hátra a fesztiválból. Pedig milyen jó volt versenyezni, lázban égni, közönség elé állni, szerepelni! Bárcsak mindig ez volna!

Az oroszlán egy kicsit még szomorkodott, de igazán csak egy kicsit. Mert hiszen örülni is lehetett! Volt minek: az előadás nagyon jól sikerült. Pergett a műsor. Bohócok, kötéltáncos, állatszelídítő, táncoló madarak, oroszlánok, lovak, minden volt, mint egy igazi cirkuszban. Pedig milyen nehéz bábukkal eljátszani egy cirkuszi előadást! (Főleg marionettbábukkal. Nem mindenki boldogul a sok zsineggel!) De minden simán ment és jól sikerült. A közönség vastapssal jutalmazta az előadást. A zsűri pedig másnap aranysávval minősítette a Tekergők Bábcsoport Cirkusz előadását, és még a gyerekzsűri díját is ők kapták.

  

 

Hát nem volt könnyű a zsűrik dolga az idén a Duna Menti Tavaszon, az biztos. Három napon át csupa jó előadást láttak. Sok szép, sok ötletes színpadkép volt (például a Tábita Bábcsoporté), rengeteg remek szereplő, jó alakítások, kitűnő darabválasztások, népmesék, mai történetek, szép magyar beszéd… Hogyan döntsön?! Mi szerint válasszon? Szerencsére díj, jutalom is volt elég. Mindenkinek jutott valami. Meg is érdemelték! Gratulálunk!

 

Ide kattintva elolvashatod, kit hogyan jutalmazott a zsűri.