Komárom Főtér

 

Első tavaszi utunk vizek partjára vezet, három folyó találkozásához a Csallóköz csücskébe. Ilyenkor itt a füzek és nyárfák rügyezésétől illatos a levegő. Áradnak a folyók, sietve szállítják a hegyekben megolvadt havat a tengerbe.

Komárom a három folyó, a Duna, a Vág és a Nyitra összefolyásánál fekszik. A sok álló és folyóvíz a régi időkben igen kedvezett itt a halászatnak. A komáromi halnak még a budai piacokon is nagy volt a keletje. Akkoriban viza is volt errefelé a Dunában. A halászok kelepcébe csalva, kifeszített hálókkal és szigonyokkal fogták meg a nagy halat.

 

Viza   Komárom Jókai szobor

 

Amikor I. Ferenc császár Napóleon elől egészen a komáromi várig menekült – és itt sem érezte magát igazán biztonságban – elhatározta, hogy a Duna partján, Komáromnál építik meg a birodalom legerősebb erődjét, olyat, amelyikben akár 200 ezer katonát is el lehet helyezni. Hozzá is láttak a munkához, a két régi vár megerősítéséhez és körülöttük egy hatalmas, félig a földbe süllyesztett erődrendszer kiépítéséhez. Ez az erődrendszer aztán fontos harcok színhelye lett a szabadságharc idején. A honvédek sok csatát indítottak a komáromi várból. Az osztrák seregek az erősséget is többször megtámadták, de egyszer sem tudták bevenni. Klapka György tábornok és katonái mindvégig megvédték Komáromot. A tábornoknak és a védőseregnek később szobrot állítottak a városban, ma a főtéren látható. Az ő emléküket őrzi a Klapka-induló is, a Fel, fel vitézek kezdetű dal. Komárom e nem hivatalos himnusza naponta kétszer hangzik fel a városháza tornyából.

 

Komárom Vár   Vág   Komárom Vár

 

A Vág folyón a régi időkben fát és sok más árut szállítottak Komáromba a messzi északról, Liptó és Árva megyékből a szlovák tutajosok. Amikor náluk a hegyekben olvadni kezdett a hó, s a folyók vízszintje megemelkedett, az erdőkben kitermelt szálfákból összeállították tutajaikat, megpakolták áruval és leúsztatták egészen a folyó torkolatáig. Volt azokon a tutajokon minden, ami fából készült: tetőfedő zsindely, dagasztóteknő, ládák, szénarakó villák és falapátok. Amikor tavasszal megérkeztek, a komáromi piacon hatalmas volt a nyüzsgés. Mindenki látni akarta, hogy miféle portékákat kínálnak a hegyvidék lakói a síkságon élőknek. A város szülötte Jókai Mór író. Neki is emeltek szobrot a komáromiak, a múzeum előtt áll. Végig a Dunán és a Duna mellett játszódik Jókai leghíresebb regénye, Az aranyember. Egy gazdag komáromi gabonakereskedő történetét meséli el benne az író.

 

 

Tudod-e?

 

A viza Európa legnagyobb édesvízi hala. Akár 3-4 méteresre is megnő, és elérhet 5-600 kg súlyt! A Fekete-tengerből ívni vonult föl régebben a Dunán. A folyószabályozások és a vízlépcsők miatt azonban az utóbbi időben már nem tud felúszni a folyón.

 

Feladat

 

Milyen szobor vagy emlékhely található a ti településteken? Kinek, minek a tiszteletére állították? Gyűjtsd össze a hozzákapcsolódó emlékeket! Fényképezd le és küldd el nekünk a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!