Panda

 

Mária Terézia osztrák császárnő és magyar királynő már gyerekkorában rajongott családjának schönbrunni kastélyáért és annak csodaszép kertjéért. Nem véletlen, hogy itt rendezte be rezidenciáját, és az épületet is átalakíttatta saját ízlésének megfelelően. Férje, a természetért rajongó Lotharingiai Ferenc pedig úgy gondolta, hogy a kastély hátsó udvarában jól mutatna egy vadaspark, amellyel a királyi udvar lakóit és vendégeit egyaránt el lehet kápráztatni.

Hozzá is fogott terve megvalósításához és 1752 nyarán el is készült az állatpark. Ennek idestova 258 éve, így a schönbrunni a világ legrégibb állatkertje. Kezdetben még csak néhány egzotikus állatot (tigris, medve, elefánt, farkas) tartottak, azonban az állomány szépen bővült és 1828-tól már zsiráfot is láthattak a királyi udvar vendégei. Azért csak ők, mert egészen 1870-ig nem volt nyilvános az állatkert. Ettől az évtől kezdve azonban megnyitották a nagyközönség előtt, ráadásul kezdetben még belépődíjat sem kellett fizetni.

 

Jegesmedve   A schönbrunni kastély   Elefánt

 

A sokszoros átalakítások és a folyamatos bővítések ellenére a bécsi állatkert hangulatát a mai napig meghatározza a 18. században épített környezet. A park közepén ma is áll a császári pavilon, ahol éttermet és kávézót alakítottak ki és az egész kertet belengi valami teljesen egyedülálló császárkori, békés hangulat. A zárás idejét ma is ugyanaz a kézzel működtetett császári harang jelzi, amivel 250 éve is jelezték a császár és a főhercegek érkezését.

 

A császári pavilon   A tiroli ház

 

A mai látványosságok közül mindenképpen meg kell említeni a múltat idéző tiroli típusú parasztházat, ahol a tehenek mellett számos más háziállat is található. Hasonlóan érdekes a víz alatti életet bemutató akvárium és az ázsiai dzsungelek élővilágát reprezentáló esőerdő-ház. De a megszokott oroszlánok, jegesmedvék, elefántok, orángutánok mellett láthatunk egy nagy falka pingvint, vagy megleshetjük a fókák lustálkodását is. Ha már a lustálkodásnál tartunk: az állatkert fő attrakciója mostanában a Kínától 10 évre kölcsön kapott két óriáspanda, akik egész nap semmit sem csinálnak, csak bambuszt rágcsálnak, abból viszont 50-60 kilogrammot naponta! A becslések szerint egyébként mindössze ezer óriáspanda él az egész világon, ezért is volt nagy szenzáció, amikor a bécsi állatkert két lakójának Yang Yang-nak és Long Huj-nak kölyke született 2007-ben. Miatta és a többi érdekesség, no meg a csodálatos környezet miatt is érdemes tehát felkeresni a világ legrégebbi állatkertjét.

 

Az akvárium   Denevér