Gyerekkoromban volt egy pékség az utcánkban. Anyukámmal mindig oda jártunk bevásárolni, friss kenyeret és ropogós kiflit venni. Míg kihozták a rendelésünket, elnéztem, hogy a nagy hasú, fehér ruhás pék hogy dobálja a lisztes kezével a forró kenyereket. Arra gondoltam, ha megnövök és erős leszek, mint a mi pékünk, én is kenyeret sütök majd az embereknek, hogy ne éhezzenek. Így is lett.
Amikor hajnali háromkor te még édesdeden alszol, én már kelek, hogy az anyukák friss kenyeret vihessenek tőlünk a reggelihez. A mi pékségünkben igazi jó házi kenyeret sütünk. A jó kenyér készítéséhez pedig idő kell. A lisztet és a kovászt már előző este bekészítjük. Hajnalban meleg vizet, sót keverek hozzá és bedagasztom. Legalább fél óráig gyúrom, dagasztom a tésztát, aztán kiszaggatom. A kiszakított tésztadarabokat szakajtókosarakba rakom és egy órát pihentetem a melegben. Amikor már jól megkelt a tészta, a kosarakból sorban ráfordítom a nagy péklapátra és bevetem a kemencébe. Ha látom, hogy már szép pirosra sültek a kenyerek, kinyitom a pékség ajtaját és kiáltok egy nagyot: kész a ropogós, friss kenyér!
Tudod-e?
Régen faluhelyen az emberek nem boltban vagy pékségben vásárolták a kenyeret, hanem maguk sütötték, méghozzá a saját búzájukból. Ősszel elvetették a búzaszemeket a földbe. Ezek a következő nyárra szárba szöktek, megértek. Amikor eljött az aratás ideje, a férfiak kaszával levágták a búzát. A kalászokból cséphadaróval kiverték a szemeket. Alföldi vidékeken a kalászokat leterítették a földre és lovakkal tapostatták, hogy kiperegjenek belőlük a szemek. A búzaszemeket aztán zsákokba öntötték és elvitték a malomba, hogy a molnár lisztet őröljön belőle. Így lett egész évre elég kenyérnek való liszt a kamrában.
Kabóca-lexikon
A mindennapi kenyerünk, vagyis a mindennapi betevő falat a világ sok részén a kenyér. Alapélelmiszernek számít, ezért fontos, hogy minden napra jusson belőle. Nagyon egészséges és kiváló energiaforrás. Mindenféle gabonából, búzából, rozsból, árpából, de akár kukoricából is készülhet. Ami kizárólag búzából készül, azt mondjuk fehér kenyérnek, a rozsból sültet barnának.
Az ősök kenyere, a ma ismert, kovásszal, élesztővel kelt tésztából készült magas kenyér elődje a lapos, kovásztalan lepénykenyér volt. Nem is kemencében, hanem nyílt tűzhelyen, hamuval, parázzsal betakarva sütötték. Ma is ismerik és készítik többfelé a világon, főleg olyan vidékeken, ahol a zordabb éghajlat miatt nem terem meg a búza, hanem csak az árpa vagy a rozs. Az utóbbiak ugyanis nehezen erjedő gabonafélék, nem lehet belőlük kelt tésztát készíteni. Lepénykenyér nálunk az utóbbi években a török étkezdékben kapható.
Hamuban sült pogácsa gyakran szerepel a mesékben. A vándorútra vagy világgá induló legénynek hamuban sült pogácsát csomagol az anyja. Ez a mesebeli pogácsa valójában kenyér volt, amint a pogácsa szó is eredetileg hamuban, parázsban sült lepénykenyeret jelentett. A diákok is ezt kapták útravalónak, amikor elhagyták az iskolát. Innen ered a szokás, hogy a ballagók tarisznyájába ma is tesznek pogácsát.
Ezen a régi felvételen megnézheted, hogyan készült a kenyér az 1970-es években egy nagy kenyérgyárban.