Felszőszeli Széchenyi István Alapiskola

 

A Széchenyi István Alapiskolában, Felsőszeliben 2011 ősze tele volt különféle rendezvénnyel. Nagy esemény volt a Széchenyi-napok, amelyet immár hagyományosan minden októberben megrendezünk. Az idei azért is volt kiemelkedő, programjaiban rendkívül gazdag és sokrétű, mert  Széchenyi István születésének 220., iskolánk névfelvételének pedig 10. évfordulója jegyében zajlott.

Míg tartott a jó idő, az iskola udvarán baranta bemutatót, a sportpálya mellett felállított jurtákban különféle foglalkozásokat tartottunk. Volt fafaragás, a lányok  különféle termésekből ékszert fűztek, a fiúk falovacskát gyártottak. A népi hagyományok bemutatása során nem maradhatott el a  rongybaba, a csuhébaba  készítés és a kukoricamorzsolás sem, amit nagyon élveztek a gyerekek. Közben sültek az illatos lepények, az édes és sós finomságokból mindenki jóllakott. A gazdag programból az ovisokat sem hagytuk ki, hiszen ők is iskolánk diákjai lesznek, és fontos, hogy úgy érezzék, jó helyre, barátok közé kerülnek majd.

 

Felszőszeli Széchenyi István Alapiskola   Felszőszeli Széchenyi István Alapiskola

 

Felszőszeli Széchenyi István Alapiskola   Felszőszeli Széchenyi István Alapiskola

 

Volt ősszel egy lovas-íjász program is, ahol őseink életvitelével ismerkedhettünk a nagyudvarnoki Bíró Gábor látványos és szórakoztató lovas-íjász bemutatóján. Az alsó tagozatosok Zsapka Attila és Madarász András koncertjén vettek részt, amely felért egy rendhagyó zeneórával: a gyerekek énekeltek, tapsoltak, új hangszereket ismertek meg. Ugyancsak a kisgyerekeknek tartotta Kovács Katalin interaktív óráját novemberben Olvasni öröm címmel. Elmondható, hogy a foglalkozáson a mese játékos feldolgozása valóban inspiráló volt a gyermekek számára és gazdagította lelkivilágukat. Az oktatás mellett  iskolánkon aktív hagyományápolás folyik, és sokrétű a szakköri munka. Az ének, a tánc, az irodalom, a színjátszás és a bábozás iránt érdeklődő gyerekek egyaránt találnak kedvükre való szakkört. A legkisebbek a Topogók tánccsoportban gyakorolnak. Minden iskolai rendezvényen bemutatkozik a kis énekkar is Simkó Mária vezetésével.

 

 

Felszőszeli Széchenyi István Alapiskola   Felszőszeli Széchenyi István Alapiskola

 

Felszőszeli Széchenyi István Alapiskola   Felszőszeli Széchenyi István Alapiskola

 

A karácsonyi műsorra mindig nagy izgalommal készülnek a gyerekek. A hagyományos énekes-táncos programot immár több éve az alsósok irodalmi színpada is színesíti, amely ebben az évben egy modern felfogásban bemutatott Meseországról szólt és osztatlan sikert aratott. Szalai Gyöngyi tanító néni hozzáértő és gondos válogatása nyomán modern zeneszámokkal megtűzdelt, ugyanakkor klasszikus elemekre épülő darab született, amit a 2–4. évfolyam tanulói nagy izgalommal gyakoroltak és adtak elő. A sikerhez nem kis mértékben hozzájárultak az ötletes és egyedi jelmezek és a díszlet. A szereplők tánca és önfeledt éneke valóban elrepített bennünket abba a bizonyos Meseországba, ahol boldogság, szeretet lakozik és ahol megtörténnek a csodák!

 

Felszőszeli Széchenyi István Alapiskola

 

Február elején van nálunk a beíratás az iskolába. Az óvodások ilyenkor már nem félve jönnek hozzánk, hiszen nem először járnak nálunk és találkoztak az iskolásokkal. Az ősz folyamán elsőseink tettek egy nosztalgikus sétát az óvodába, decemberben pedig az ovisok látogattak meg bennünket egy rendhagyó tornaórán. Így a beíratáskor már ismerős környezetbe jönnek jövendő elsőseink.

 

Nogely Mónika, pedagógus