Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy erdő. Abban az erdőben élt egy vaddisznómama a kilenc malacával. A kilenc malac mind vidáman szaladt az anyja után az erdőben, hogy megtanulja, miképp túrja ki a finom falatokat a talajból. Amikor egy-egy ilyen útról hazatértek, olyan szurtosak voltak a malacok, hogy az anyjuk se ismert volna rájuk, ha nem vele együtt járták volna az erdőt.

− Nyomás fürdeni! – parancsolt a koca a malacokra.

A malacok visítva szaladtak a tóra. Az egyik nap már estefelé járt az idő, a nap is lenyugodott, amikor a tóhoz értek. A sima víztükörben fényesen ragyogott a telihold.

− Odanézz! – visították a malacok. – Lepény!

− Mekkora kenyér!

− Ússzunk oda gyorsan, hozzuk ki, nehogy megegyék előlünk a halak!

Azzal a vadmalacok befutottak a vízbe, és csapkodva, fröcskölve igyekeztek a fényes valami felé. De mire odaértek, a fényesség eltűnt.

− Hol van? Hol van? – kérdezgették csalódottan.

− Te etted meg? Biztos te! − visítozták aztán, hogy semmiképp se találtak se kenyeret, se lepényt, és jól összeverekedtek a vízben.

Az anyuk meghallotta a nagy kiabálást, kikocogott a tóhoz, és rájuk ripakodott:

− Micsoda viselkedés ez?! Egykettőre ki a vízből, és hazafelé!

Így aztán a vadmalackák nem tudták megenni a holdat.

 

Kde bolo, tam bolo, bol raz jeden les. V tom lese žila mama diviačica so svojimi deviatimi diviačikmi. Prasiatka veselo behali za mamou po lese a učili sa od nej, ako spod zeme vrýpať všelijaké dobroty. Zavše, keď sa z takejto výpravy vrátili domov, prasiatka boli také zafúľané, že by ich ani vlastná matka nespoznala, keby po lese neblúdili práve s ňou.

„Už aj sa umyte!“ prikázala mama prasiatkam.

Prasiatka sa s kvičaním rozbehli k jazeru. Jedného dňa sa už zvečerievalo, aj slnko už zapadlo, keď dorazili k jazeru. Na tichej hladine jazera sa ligotal spln mesiaca.

„Pozrite!“ kvičali prasiatka. „Koláč!“

„Aký veľký peceň!“

„Rýchlo! Doplávajme k nemu a vynesme ho von, aby nám ho ryby nezožrali!“

Prasiatka sa rozbehli do vody, špliechali a prskali, tak veľmi sa ponáhľali za žiarivým čudom na vode. No než tam dorazili, žiara zmizla.

„Kde je? Kde je?“ pýtali sa sklamane.

„Ty si ho zjedol? Isto si to bol ty!“ kvičali, keď nijak raz nemohli nájsť ani peceň chleba, ani koláč a poriadne sa vo vode pobili.

Veľký krik začula mama diviačica a poklusom bežala k jazeru, kde sa na nich osopila:

„Čo je to za správanie?! Raz-dva vylezte z vody a už aj domov!“

A tak sa diviačiky z mesiaca nenajedli.

 

Slovnik/Szótár

diviak vaddisznó

rýpaťtúr

dobrota finom falat

výprava (felfedező)út

zafúľanýszurtos

kvičať visít

zvečerievať saesteledik

spln telihold

peceň kenyér, cipó

žiarafényesség

poklus kocogás

osopiť saripakodik

 

Fordította Cselényi Fodor Olívia

 

Balázsy Géza rajza