Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy iciri-piciri kis egér a falu szélén egy pajtában, annak is a legsarkában, egy picike kis egérlyukban. Nem sok vizet zavart ott ez a kis egér. Szerényen éldegélt, néha elrágcsált egy-egy búzaszemet valamelyik lyukas zsákból, de csak a csúnyábbakból, és csak módjával, igazán nem csinált nagy kárt.
Egy nap aztán vége szakadt a békés életnek, mert a pajtában megjelent a macska. Hosszú, hegyes bajsza volt, a szája szélét nyalogatta, az orrát fintorgatta, egérszagot szimatolt.
Haj, menekült a szegény kis egér, ahogy a lába bírta! Még a bőröndjét is hátra hagyta, úgy szaladt, csak a kedvenc sajtreszelőjét vágta zsebre, s meg sem állt, míg messzi maga mögött nem hagyta a falut pajtástul.
Egy nagy mezőn találta magát, s ahogy ott körbenézett, igen elszomorodott. Hol lesz most neki jó lakása, szép vacka ebben a nagy pusztaságban? Sehol egy ház, sehol egy pajta vagy kamra, sehol egy lakásnak való halom! Szaladt erre, szaladt arra, körbenézett itt, körbejárt ott. Már éppen esteledett, amikor valaki mintha megszólította volna:
− Gyere, gyere ide kis egér, nálam ellakhatsz! Jó vacok lesz itt a számodra, meglátod!
Meresztgette a szemét a kis egér, de senkit se látott. Biztosan csak képzelődik, hallucinál a fáradtságtól meg persze az éhségtől, hiszen ma még jóformán semmit sem evett. S akkor megint hallotta a hangot:
− Erre, erre, ide, ni!
A kis egér felnézett, hátha a magasból szólongatja őt valaki, s meglátta a galagonyabokrot! Az ösvény túloldalán állt magányosan. Megörült a kis bundás a szerencséjének, be is költözött nyomban egy rakás avar alá a bokorban, és onnantól ott éldegélt a mezőn.
Kde bolo, tam bolo, v poslednom kútiku stodoly na kraji dediny, žila raz jedna drobnučká myška. Veľa vody tam nenamútila. Nažívala si skromne, občas si pochutnala na zrniečku pšenice z deravého vreca, ale len na tých škaredších, a len s mierou, naozaj veľa škody nenarobila.
Jedného dňa však nastal pokojným dňom v stodole koniec, lebo sa tam objavila mačka. Mala dlhé, špicaté fúzy, oblizovala si kútiky úst, krútila nosom a ucítila myšacinu.
Ach jaj, utekala myška, čo jej nohy stačili! Bežala tak rýchlo, že si zabudla kufor, do vrecka si strčila iba svoj obľúbené strúhadlo na syr a nezastavila sa, až kým dedinu aj so stodolou nenechala ďaleko za sebou.
Ocitla sa na veľkom poli a keď sa rozhliadla, prišlo jej veľmi smutno. Kde si tu v tej pustatine teraz nájde dobrý domček, pekný pelech? Nikde žiaden dom, ani stodola ani komora, nikde žiadne ležovisko, súce na bývanie! Pobehovala sem a tam, obzerala sa tu, prechádzala sa tam. Už sa zvečerievalo, keď ju niekto akoby oslovil:
„Poď sem, myška, môžeš bývať u mňa! Bude ti tu v pelechu dobre, uvidíš!“
Myška vyvaľovala oči, no nikoho nevidela. Z únavy a samozrejme od hladu si určite domýšľa, halucinuje, veď dnes ešte takmer nič nejedla. V tom zas počuje hlas:
„Tadeto, tade, aha, sem!“
Myška sa pozrela hore, či na ňu niekto nevolá odtiaľ a uvidela hloh! Krík postával osamotený na druhej strane cestičky. Myška sa veľkému šťastiu potešila a zaraz sa do kríku pod kôpku opadaného lístia nasťahovalaa odvtedy si nažívala na poli.
Slovnik/Szótár
stodola – pajta
nažívať si – éldegél
skromne – szerényen
občas – néha
pochutnať si – rágcsál, ízlelget
s mierou – mértékkel
pustatina – pusztaság
pelech – vacok
súci na – valaminek való
zvečerievať sa – esteledik
hloh – galagonya
Fordította Cselényi Fodor Olívia
Balázsy Géza rajza