Veres István: Petőfi - részlet

 

Újságírók és másolók

Volt már rendes ruhája meg szobája és a cipőjébe sem kellett újságpapírt tömnie, de aminek a legjobban örült Petőfi Sándor, hogy munkája is volt már Pozsonyban. Záborszky újságmásoló műhelyében dolgozott, a Várlépcső mellett, a Dómmal szemben.

A szoba ablakából épp rálátott a gótikus koronázótemplom toronyórájára, nem kellett tehát senkitől kérdezgetnie a pontos időt. Amit viszont a munkahelyén legjobban értékelt, az az volt, hogy értelmes munkával kereshette meg azt a kevéske pénzt, amiből aztán életének költségeit ki tudta fizetni. Nem kaptak ugyan sokat, talán húsz garast egy oldalért, de hát ennek is örültek. Volt a másolók közt egy jószívű, de kicsit együgyű gyerek, a Neumann Karcsi. Néha olyanokat kérdezett, hogy mindenki elámult. Egyszer a Dóm toronyórája éppen háromnegyed négyet mutatott, amikor Karcsi odaszólt Kemény Jánosnak:

– Te János, minek másoljuk mi ezt a sok újságot?

– Hogy kapjunk érte pénzt.

– Azt értem, de Záborszky minek másoltat újságot, ha tele van a város újsággal? Kiadnak egy csomó lapot, minek kell még azok mellé pont ez a miénk?

– Ja, hogy mi értelme a munkánknak? Az érdekel téged, Karcsikám?

– Az – tette vissza a tollat Neumann a kalamárisba.

– Na, akkor erről a Sanyikát kérdezd, ő tudja, szerintem, a legszebben elmondani.

Át is szólt a szomszéd szobába:

– Sanyika, Károlyunk itt azt kérdezi, mi ennek az értelme, ennek az egész másolásnak.

Petőfi az asztal szélének támaszkodott.

– Hát mi az igazságot írjuk.

– Miért, a többi újság nem azt? – kérdezett vissza Karcsi.

– Nem, ők hazudnak. Vagy ha nem is hazudnak, elferdítik az igazságot.

– Azt meg hogy kell?

– Hát, itt van ugye az országgyűlés. Eddig érted?

 

  

 

– Értem.

– Mi is az országgyűlésről írunk, meg ők is.

– Hát ez az! – csapott a térdére Károly.

– Na de várj! – emelte fel Petőfi az ujját. – Ha Kossuth elkezdi szidni Bécset, akkor mi mit írunk?

– Hát hogy Kossuth szidja Bécset.

– Igen, és mit írnak ők?

– Nem tudom, sose olvastam.

– Hogyhogy nem?

– Én csak a saját magam által másolt újságot olvasom.

– Na szép – mosolyodott el Petőfi. – De azt akarom mondani, hogy ha Kossuth szidja Bécset, ők azt írják, Kossuth hazugságokkal próbálta lejáratni a királyt. Mi meg azt, hogy Kossuth jól megüzente a királynak, miért nyomorog a magyar nép. Érted már?

– Mit?

– Hogy mi az igazság elferdítése.

– Szerintem értem, de a királypárti lap szerint meg mi ferdítünk. Akkor nekik is van egy igazságuk, meg nekünk is?

– Sajnos igen. Úgyhogy ezt meg kell csinálnunk, mert enélkül csak a hazugságot kapnák az olvasók. Aztán ha ez kitisztul, és győz a jó ügy, soha többé nem lesznek már álhírek.

– Gondolod?

– Igen, akkor csak azt nevezhetik majd újságírónak, aki az igazat írja.

Neumann Károly kinézett az ablakon, látszott rajta, hogy még a lábujjaival is gondolkodik.

– Ha az igazat másolom, akkor is hívhatom magamat újságírónak? Hisz írom én is, ha le is írták már előttem – kérdezett egy utolsót a közben munkájához visszaült Petőfitől.

Sándornak tetszett barátja együgyű, de őszinte gondolkodása.

– Károlyom, senki más nem teheti meg, de te megteheted. Előttem te újságíró vagy és leszel mindig, mert az igazat másolod!

 

Parázs Bianka rajzai