Minden olyan furcsa

 

Nem is tudom, hogy történt,

egyszerre minden olyan furcsa lett,

hóban találtam körtét,

s nyári fűben hóember fehérlett.

Keskeny lett, ami széles,

rövid a hosszú, a sós meg édes.

Nem ragyog, ami ragyog,

marad, ki megy, s mennek, kik maradnak,

és olyan kicsi vagyok,

hogy csak derékig érek magamnak.

Beteg lennék? Meglehet.

Vagy talán a világ beteg?

 

A sötétben

 

Én a sötétben is látok.

Nőnek a sötétben fekete virágok,

a sötétben épülnek fekete házak.

Feketék az emberek is: kicsinyek, nagyok.

S mivel a sötétben én is fekete vagyok,

senki sem láthat.

 

                                      

 

Miért nem megyek haza?

 

Ráléptem a ház sarkára,

nagyot ugrott fájdalmába’.

Lepotyogott három cserepe,

nem tréfa biz’, még a fele se!

Futni kezdett ijedtében:

hova futhat ilyen télben?

Hóban gázolt, jégen futott,

míg egyszer csak, lám, elcsuszott!

Kitört mind az egy ablaka,

ki-be járhat a szél rajta.

Kint is hideg, bent is hideg,

hazamennék, de így minek?

 

Balázsy Géza rajzai