Minden olyan furcsa
Nem is tudom, hogy történt,
egyszerre minden olyan furcsa lett,
hóban találtam körtét,
s nyári fűben hóember fehérlett.
Keskeny lett, ami széles,
rövid a hosszú, a sós meg édes.
Nem ragyog, ami ragyog,
marad, ki megy, s mennek, kik maradnak,
és olyan kicsi vagyok,
hogy csak derékig érek magamnak.
Beteg lennék? Meglehet.
Vagy talán a világ beteg?
A sötétben
Én a sötétben is látok.
Nőnek a sötétben fekete virágok,
a sötétben épülnek fekete házak.
Feketék az emberek is: kicsinyek, nagyok.
S mivel a sötétben én is fekete vagyok,
senki sem láthat.
Miért nem megyek haza?
Ráléptem a ház sarkára,
nagyot ugrott fájdalmába’.
Lepotyogott három cserepe,
nem tréfa biz’, még a fele se!
Futni kezdett ijedtében:
hova futhat ilyen télben?
Hóban gázolt, jégen futott,
míg egyszer csak, lám, elcsuszott!
Kitört mind az egy ablaka,
ki-be járhat a szél rajta.
Kint is hideg, bent is hideg,
hazamennék, de így minek?
Balázsy Géza rajzai