Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány. Ennek a kislánynak a rózsaszín volt kedvenc színe. Annyira, de annyira szerette a rózsaszínt, hogy minden ruhája rózsaszínű volt, a pulcsija, a szoknyája, a harisnyája, még a zoknija és a hajgumija is.
Reggelente rózsaszín bögréből itta a kakaóját, rózsaszín táskába pakolta a tízóraiját, este rózsaszín pizsamában bújt bele a rózsaszínű ágyba. Csak egyetlen dolog nem volt rózsaszín: a bringája. Az zöld volt, levélzöld. Nem is nagyon szeretett bringázni pont emiatt.
Egy szép napon azonban mégis felpattant a kétkerekűjére, hogy megcsodálja a virágba borult vadrózsabokrot a réten. Amint a bokorhoz ért, az árokba hajította a bringát, és már épp hajolt volna, hogy beleszagoljon az illatos rózsaszín virágokba, amikor egy vékony hangocska szólalt meg mellette:
− Miért dobtad el így azt a szép kerékpárt?
− Nem is szép! Csúnya! – mondta a kislány. – De ki beszél itt?
− Én vagyok az, a rózsabokor! Hogyhogy csúnya? Nekem nagyon tetszik a bicajod, főleg a színe! A levélzöld a kedvenc színem!
− Ez a csúnya zöld? – álmélkodott a kislány. – Hogy lehet az? Hisz neked vannak a legszebb rózsaszín virágaid a földön!
− Igen, tényleg szépek a virágaim, különösen így, a szép zöld levelek között – s a bokor finoman meglengette virágzó ágait. – Ha mindenem rózsaszín lenne, a virágaimat észre sem vennéd!
A kislány elgondolkodott.
− Mondasz valamit… − Azzal kiemelte a biciklijét az árokból, és az útra állította. – Tényleg! A rózsaszín táskám is nagyon jól mutat a zöld bicajon. Köszi!
− Szívesen! – szólt a bokor, és még egyszer meglengette virágzó ágait.
A kislány szippantott egyet a virágok finom illatából, aztán felpattant a most már kedvenc bicajára, és vidáman elhajtott.
Kde bolo, tam bolo, bolo raz jedno dievčatko. Toto dievčatko malo obľúbenú farbu – ružovú. Tak veľmi malo rado ružovú, že nosievalo len ružové šaty. Malo ružový pulóver, sukňu, pančuchy ba aj ponožky a gumičku do vlasov.
Každé ráno pilo kakao z ružového hrnčeka, desiatu si zabalilo do ružovej tašky a večer si vo svojom ružovom pyžame líhalo spať do ružovej postele. Malo len jednu jedinú vec, ktorá nebola ružová: bicýk. Ten bol zelený, listovo zelený. Práve preto sa na ňom nerado bicyklovalo.
Jedného pekného dňa naň však predsa len naskočilo, aby zašlo na lúku pokochať sa pohľadom na rozkvitnutý krík divých ruží. Len čo dorazilo ku kríku, hodilo bicýk do priekopy. Práve sa chcelo nakloniť nad krík a privoňať k voňavým, ružovým kvetom, keď sa ozval tenký hlások:
„Prečo si tak pohodilo ten pekný bicykel?“
„Vôbec nie je pekný! Je škaredý!“ odvetilo dievčatko. „Ale kto sa to pýta?“
„Predsa ja, ružový krík!“ Ako to, že škaredý? Mne sa tvoj bicýk veľmi páči, hlavne jeho farba! Listovo zelená je moja obľúbená farba!
„Táto škaredá zelená?“ Divilo sa dievčatko. „Ako to? Veď ty máš tie najkrajšie ružové kvety na svete!“
„Áno, moje kvietky sú naozaj pekné, predovšetkým medzi zelenými listami.“ Potriasol krík zľahka rozkvitnuté vetvy. „Keby však bolo všetko ružové, moje kvety by si si ani nevšimlo!“
Dievčatko sa zamyslelo.
„Niečo na tom je...“ Hneď vytiahlo svoj bicykel z priekopy a postavilo ho na cestu. „Naozaj! Aj moja ružová taška pekne ladí so zeleným bicyklom. Vďaka!
„Srdečne!“ odvetil krík a ešte raz potriasol rozkvitnutými vetvami.
Dievčatko sa nadýchlo príjemnej vône kvetov, naskočilo na teraz už svoj obľúbený bicykel a s úsmevom ufujazdilo preč.
Slovník/Szótár
bicýk – bringa
pokochať sa – megcsodálni
rozkvitnutý – virágba borult
priekopa – árok
privoňať – beleszagolni
divilo sa – álmélkodott
predovšetkým – különösen
zľahka – finoman
vetvy – ágak
ladí – illik hozzá
príjemná vôňa – finom illat
ufujazdilo – elhajtott
Fordította Cselényi Fodor Olívia
Balázsy Géza rajzai