Cicúr is gondolkodóba esett. Az elmúlt napok eseményei ugyan meglehetősen szokatlanok voltak, de hogy veszélyben lenne az életük, azt végképp nem tudta elképzelni. Ugyan ki akarna ártani nekik?
− Mérges ránk valaki? – kérdezte aztán hangosan.
A többiek magukba roskadva ültek a vacsora romjai felett, és csak ingatták a fejüket. Lulu azonban felpillantott a tányérjából.
− Lehetséges – mondta halkan.
− Ugyan kicsoda? – vakkantotta Kifli, és felpattant, mint aki azonnal harapni készül.
− Ki fogjuk deríteni, kiskutyám! − intette őt nyugalomra Bibi, majd a macskához fordult. – Mi jutott eszedbe, Lulu?
− Nem tudok semmi biztosat – kezdett bele a macska –, ez csak egy elmélet. De lehet, hogy igazam van.
− Mondd már! – morrant rá Cicúr türelmetlenül.
− Jól van, csak világosan akarok látni, mert a tévedés időveszteséget jelent – sziszegte Lulu most már a kosarából, ahova gyorsan beugrott a türelmetlen kutyák elől, és meg lapult. – Egyszóval ha valaki megkaparintja a könyvünket és elolvassa, tudni fog rólunk mindent. És ha esetleg még bele is ír, akkor úgy alakítja az életünket, ahogy akarja. A rabszolgái leszünk anélkül, hogy tudnánk róla!
− De ki az, aki ilyen rabszolgákat akar magának? – szólt közbe Bibi. – Nálunk rendetlenebb, neveletlenebb társaságot nem hordott hátán a föld!
− Ez igaz! – bólogatott Gréta. – Se te, se a kutyáid nem vagytok valami szófogadók.
− De most nem erről van szó! – Lulu most már egészen határozott volt. – A világ legszófogadatlanabb kutyája, még ez a kettő is kénytelen azt csinálni, ami a könyvben le van írva!
− De hát ott nincs leírva semmi előre! – Marcus nem értette, hová akar a macska kilyukadni. – A könyv pontosan a valós eseményekkel egy időben íródik, nem előre!
− És ha az írás történik előbb? – vágott vissza Lulu.
− Úgy érted, volt már rá példa, hogy valaki beleírt egy könyvbe? – szólalt meg most Mazsola is.
− Igen! Ez a kérdés! – bólogatott hevesen a macska.
− Nem tudok róla – mondta Gréta. – Mivel a könyvtár titkos, nem tud a létezéséről senki, kivéve az ott dolgozókat, akikben megbízom, és még néhány könyvtáros a világon.
– Hát gondolkodjunk, ki az, aki ezek közül azt szeretné, ha szót fogadnánk neki? – kérdezett tovább Lulu.
Bibi a kutyáira nézett:
− Húha! Bajban vagyunk! – vakarta meg Cicúr fejét.
De nem volt idő sokat töprengeni, mert Gréta folytatta:
− Vegyük sorra! Tudod, Bibi, amikor évekkel ezelőtt elfogadtam ezt a munkát és Nuukba utaztam, abban a biztos tudatban hagytalak magadra, hogy rendes gyerek vagy, rendesen viselkedsz, és az állataidat is jól neveled. Tévedtem volna?
− Hát… − Bibi zavartan összehúzta magát és magyarázkodni kezdett. – Nem, nem hiszem … Csak, tudod, mindig van valami, szóval nehéz dolog ez így… mindig pontosnak lenni, mikor mindig annyi minden közbejön, érted…
− Bibi, komolyan mondod? – nézett Gréta az unokahúgára.
− Hát például reggel nehéz pontosan beérni az iskolába, amikor olyan jó az ágyban lustizni, mert kint esik az eső vagy süt a nap, vagy amikor nincs kész a házi, mert a kutyákkal játszottam… érted? … Nehéz ám leckét írni olyankor, amikor egy macska dorombol az öledben, és egy jó könyv van a kezedben. Köszönni se könnyű a szomszédnak olyankor, amikor a kutyáimmal játszom. De a kutyáknak is nehéz nem megugatni a szomszéd nénit, aki amúgy is mérges rám, mert könyvtáros, és sosem viszem vissza időben a könyveket …
Aztán Bibi elhallgatott. Gréta törte meg a csendet.
− Tehát, ha jól értem, a tanárok, a szomszédok, és mindenki, aki ismer titeket, joggal véli úgy, hogy kissé rendetlen társaság vagytok, és meg kéne változnotok.
Bibi, Kifli és Lulu a padlót bámulták. Majd Cicúr dacosan kihúzta magát:
− Én nem értem, miért! Sose bántottunk senkit! Nem értem, mit nem csinálunk jól? Azért ugatunk, mert az a munkánk! Védjük a gazdát! Bibi azért késik az iskolából, mert velünk játszik. Lulu azért ijesztgeti a szomszéd kanáriját, mert zavarja a pihenésben. A könyvtári könyveket meg pont azért nem visszük vissza időben, mert úgyse olvassa más senki, hát akkor meg minek?
− Na de Cicúrka! – Gréta megbotránkozva nézett a kutyára. – Hogy mondhatsz ilyet! Még hogy senki!
− Igenis senki! Mert már mindenki csak a telefonját nyomkodja, látom ám! – folytatta Cicúr hevesen. – Még kutyasétáltatás közben is! Akkor meg minek legyek rendes kutya, ha úgyse érdekel senkit?
Gréta elmosolyodott:
− Helyben vagyunk. Cicúrka, nem mások miatt vagyunk rendesek, hanem magunk miatt. Mert nem akarunk rossz kutyák lenni, még ha mindenki más az is, ugye? Elgondolkodsz ezen?
− Nem is tudom…
Balla Margit
Török Bianka rajza