Sorozatunk utolsó részében a franciák leghíresebb képregényhőseit, a Római Birodalom ellen küzdő gall szuperszakikat, Asterixet és Obelixet mutatjuk be.

Már több mint hatvan éve annak, hogy René Goscinny és Alberto Uderzo, a két méltán híres szerző tollából az első Asterix történet megjelent. Azóta több tucat folytatás látott napvilágot, és a képregény népszerűsége a mai napig töretlen, ami nem is csoda, hiszen a történetek lebilincselően izgalmasak és viccesek, a szereplők pedig igazi egyéniségek.

 

  

 

A történet

A sztorik megértéséhez nem árt ismerni kicsit a történelmi hátteret. Arról van szó, hogy Julius Caesar a Krisztus születése előtti első században (tehát több mint 2000 évvel ezelőtt) meghódította a mai Franciaország területét, ahol akkor az egyébként meglehetősen harcias gallok éltek. De a történet szerint volt egy falu, amit a rómaiak soha nem tudtak elfoglalni. Ez pedig nem kis mértékben Asterixnek és barátainak, valamint egy varázsitalnak köszönhető. Az ital rövid időre szupererőt kölcsönöz annak, aki elfogyasztja.

 

     

 

Hőseink, amellett, hogy Caesar légióitól megvédik a falut, különféle küldetésekre indulnak a világban. Itália, Görögország és Egyiptom is szerepel a kalandozások sorában, de még Indiába és Amerikába is eljutnak. Közben az ókori római világ megannyi népével kerülnek kapcsolatba. A sok veszélyes, de főleg vicces kalandnak aztán mindig az a vége, hogy visszatérnek falujukba, ahol a helybeliekkel hatalmas lakomán ünneplik meg a hazatérést.

 

  

 

Szereplők

A képregény minden gall származású szereplőjének a neve ix-re végződik. A magyar fordítók, nagyon bölcsen, a két főhős nevét nem változtatták meg, a többi szereplőnek viszont szenzációs magyar neveket találtak. Ha kíváncsi vagy ezekre a nevekre, és akarsz jókat nevetni, akkor kattints ide!

 

Asterix

Főhősünk kis termete ellenére nagyon bátor és erős. Mindemellett ő a falu egyik legbölcsebb embere. Nevét az asterisk szóból alkották a szerzők, melynek jelentése csillag.

 

Obelix

Asterix legjobb barátja, hatalmas termetű, nagy erejű, igazi óriás. Erejét annak köszönheti, hogy kisgyerekként beleesett a varázsitalos kondérba, így a varázsital hatása nála állandó. Imád enni, ez látszik is rajta, kedvenc eledele a sült vadkan. Nagyon érzékeny arra, ha valaki kövérnek, daginak, meláknak titulálja. Nem egy bonyolult, sokat gondolkodó lélek, de arany szíve van.

 

  

 

Ideafix

Obelix kutyája. A kalandok elején mindig úgy tűnik, hogy otthon marad, aztán mégis mindig a két főhőssel tart, akiket sokszor kisegít a szorult helyzetükből.

 

Julius Caesar

Hőseink legfőbb ellenfele, a római légiók vezetője, a világtörténet talán leghíresebb alakja. Persze Asterix és barátai a képregényben mindig borsot törnek az orra alá. A valóságban viszont tényleg ő volt az, aki meghódította Galliát, és egy falut sem hagyott ki ebből.

 

     

 

Érdekességek

Asterix kalandjai magyar nyelven már több mint négy évtizede olvashatók. A fordítások jó részében a nyelvi szellemesség és humor nem csak a nevekben van jelen, hanem a rímekbe szedett, végtelenül vicces párbeszédekben is. „Itt kerek a hordók, éljen, aki brit, hadd igyak egy kortyot, a jó mindenit!” – mondja például Obelix.

A képregény népszerűségét mutatja, hogy tíz egész történetet elmesélő rajzfilm és összesen négy élőszereplős mozifilm is készült már Asterix és Obelix kalandjaiból. Mindegyik garantált hasfájás okoz, annyit lehet nevetni rajtuk. Kattints ide és meglátod!

 

Mi a te kedvenc képregényed?

A  2020. júniusi számában tettük fel ezt a kérdést. Bresztyák Simon, szentpéteri olvasónk az alábbi levelet küldte a témában:

 

Kedves Kabóca!

Az én kedvenc képregényem az Irány a Vadnyugat! A kalózmacskák a történetben visszautaztak az időben, hogy megváltoztassák a múltat. Tönkre akarták tenni a vasútépítést Amerikában, hogy az emberek az ő léghajóikkal közlekedjenek, és nekik sok pénzük legyen.  Geronimo Stiltont hívták segíteni, hogy megakadályozza a kalózmacskákat tervük megvalósításában. Geronimó társaival sikeresen meghiúsították a macskák tervét, így nem változott meg a múlt.

 

Bresztyák Simon, Szentpéter

 

Simon az alábbi rajzot is elküldte nekünk, aminek nagyon örültünk, a levelét pedig a  2020. októberi számában is közöltük.