Egy szemtanú sás mesélte:

(ha nem így volt, felel érte).

Tó királya, Béka Péter

vízilencsén szép nejével,

Rézikével éldegélt,

vígan nyelte a legyeket,

s breke-breke-brekekélt.

 

Ám a gonosz Ropucha,

a szomszédos tó fura

fő varangya és ura

unta már e béka-békét

s így szőtte a mese végét:

nem éri be ennyivel,

Rézikével egybekel.

Kínál érte pocsolyát,

szúnyogcombból kocsonyát,

s ha nem alkusznak meg mégse

elragadja, mint a vércse.

 

El is indult sáson, nádon,

moszaton át és mocsáron,

szakálla nőtt zöldessárga,

kuncogott is, aki látta.

Nevetett a nád és berek,

de legjobban a nagy Kelep.

Piros csőre fel-le járt,

s nyakon csípte Ropuchát.

 

Itt a mese véget ért.

Megkímélte Rézikét.

Mert ki másnak vermet ás...

 

Többet nem mondott a sás.

 

Aki tudja, tovább mondja,

csak a végét el ne rontsa.

 

Szabó Zelmira rajza