A Kopasz-hegyen állt két fenyőfa. Nem volt hát teljesen kopasz a hegy, de mégis ez volt a neve. A két fenyőfán lakott egy-egy hóbagoly. Tudod, milyen a hóbagoly? Ó, gyönyörű! Fehér a tolla, mint a hó, és sárga a szeme.
A két hóbagoly, Tibó és Buborka ismerték egymást. Mindennap, amikor estefelé vadászni indultak, köszöntötték egymást:
− Szia, Buborka! – kiáltott át a szomszéd fenyőfa felé Tibó. – Milyen csodálatosan festesz ma! A tollad ragyog a sötét ágak között, mint csillag az égen.
− Szia, Tibó! – huhogott vissza Buborka. – Köszönöm a kedvességed! A te tollad is gyönyörű. Olyan fehér, mint a bárányfelhők az égen.
Így kedveskedtek egymásnak mindennap. Ám egy éjjel leesett a hó. Minden fehér lett a Kopasz-hegyen, a föld, a fűszálak, az avar, de még a két fenyőfa is csillogó fehér palástot öltött. Káprázott a két bagoly szeme a nagy ragyogásban. Tibó nehezen is vette észre Buborka kedves alakját a fenyőfa hóval borított ágai közt, pedig igazán jó szeme volt.
− Buborka, hol vagy? – rikoltozta. – Ragyogó tollaid nem látom a nagy fényességben!
− Itt vagyok, Tibó! – szólalt meg Buborka a szomszédos fán. – A szemed fényét keresem! Hófehér tollaid elvesznek a nagy fehérségben.
Huhogtak még egy-egy sort egymásnak, aztán lassú szárnycsapásokkal elindultak a csillogó éjszakába. Egyik jobbra, másik balra.
V Pustej hore stáli dve jedličky. Nebola teda celkom pustá, aj keď sa tak volala. Na každej z jedličiek bývala jedna snežná sova. Vieš, ako taká snežná sova vyzerá? Ách, je nádherná! Má snehobiele perie a žlté oči.
Dve snežné sovy, Tibo a Buborka sa poznali. Každý deň, keď sa k večeru zberali na lov, pozdravili sa navzájom:
„ Ahoj, Buborka!“ zvolala k susednej jedličke sova Tibo. „Vyzeráš dnes čarovne! Pierka ti medzi tmavými konármi žiaria ako hviezdy na nebi.“
„Ahoj, Tibo!“ odzdravila húkavo sova Buborka. „Ďakujem, si veľmi milá. Aj ty máš nádherné pierka. Sú biele, ako oblaky na oblohe.
Takto si každý deň navzájom lichotili. Jednej noci však nasnežilo. V Pustej hore všetko pokryl biely sneh, zem, tráva, šústie, ba aj jedličky si obliekli biely plášť. Sovy si išli oči vyočiť, tak všetko žiarilo. Sova Tibo – napriek tomu, že mala ozaj vynikajúci zrak – si medzi zasneženými konármi jedličky len ťažko všimla Buborku.
„Buborka, kde si?“ huhúkala. „V toľkej žiare vôbec nevidno tvoje biele pierka!“
„Tu som, Tibo!“ ozvala Buborka na susednom stromčeku. „Hľadám tvoj žiarivý pohľad! Biele pierka sa ti strácajú v šírej bielej krajine.
Takto si navzájom ešte zo dva-tri razy huhúkali a potom pomalými zábermi krídel vzlietli do žiarivej noci. Jedna vpravo, druhá vľavo.
Slovník/Szótár
pustý/pustá – kopár
zberali sa – indultak
žiaria – ragyognak
húkať/huhúkať – huhogni
navzájom – egymásnak
lichotili si – kedveskedtek
šústie – avar
išli si oči vyočiť – káprázott a szemük
všimla si – észrevette
záber krídel – szárnycsapás
Fordította Cselényi Fodor Olívia
Balázsy Géza rajza