Nagy munka volt eltakarítani a sok romot, amit Marcus balvégzetű tevékenysége okozott, de azért a végére jutottak. Kimerülten rogytak le a könyvtár karosszékeibe.
− A mindenit! – fújt Bibi. – Nem takarítottam ennyit, amióta… amióta világ a világ!
− Igen, egy csésze tea jólesne − nyújtogatta zsibbadt tagjait Gréta, majd felkelt, hogy a teakonyhában készítsen egyet. Hatalmas szürke kabátjának számtalan titkos zsebe teát is rejtett, meg még ki tudja mi mindent!
− Egy kicsit azért nyugtalan vagyok – szólalt meg némi hallgatás után Marcus. – Hol lehet az a könyv?
Körülnézett, vajon a társaság többi tagja osztja-e aggodalmát, de nem látott mást, csak két horkoló kutyát elnyúlva a földön, egy alvó kislányt összegömbölyödve a fotelban meg egy doromboló fekete macskát az ölében. Hát ha már ilyen jól állunk – gondolta Marcus –, én is lepihenek. Mire Gréta visszajött a konyhából az illatozó teáscsészékkel, már mindenki az igazak álmát aludta. Cicúr ébredt fel elsőként. Az orrával megbökte Kiflit.
− Hmmm? – nyújtózott a nagyobbik kutya.
− Neked nincs egy kis… hogysimondjam…
− Reggelim? – gondolt rögtön a lényegre Kifli.
− Neeem, nem arra gondoltam, bár az is jó lenne, de arra gondoltam, hogy honvágyad? Nem hiányzik a kert mondjuk? Meg a park?
− De hisz még csak nemrég jöttünk el otthonról. Tegnap, vagy mi.
− Na jó, jó, de mégis…Az a park… Mi lenne, ha hazamennénk? – bökte ki végül Cicúr.
− És mi lesz a könyvvel meg a küldetéssel meg a sorsunkkal? Az életünk függ ettől, nem?!
− Hát jó, legyen! – Cicúr megadóan sóhajtott, és hosszú orrát letette a földre. – Akkor keressük meg azt a nyavalyás könyvet, de íziben! Aztán irány haza!
− Ez már beszéd! – bólintott Kilfi, fölkeltek, és amilyen halkan csak tudtak, félrehúzódtak egy sarokba, jó távol a többiektől, hogy megbeszélhessék a keresési taktikát.
− Oké – suttogta Cicúr halkan, hogy a többiek fel ne ébredjenek. – Hogy találjuk meg azt a könyvet nagyon gyorsan?
− Nehéz lesz – így Kifli. – De az orrunk segíthet. Bibi is mindig azt mondogatja, hogy az orrunk nem csak dísznek van.
− Meg nem csak puszilgatni – bólogatott Cicúr. – De akkor mire?
− Hát szagolni, te oktondi!
− Oktondi a nénikéd! – fortyant fel Cicúr.
− Vigyázz, az a te nénikéd is! – emelte fel mancsát figyelmeztetően Kifli.
− Igaz. Akkor mutasd, hogy kell.
− Egyszer tanultuk a kutyasuliban – kezdett magyarázni Kifli roppant tudományosan –, hogyan kell nyomot kiszagolni. Először meg kell szagolni azt a dolgot, amit keresel, aztán menni orral a földön, és egyszer csak ott lesz.
− Aha!
Cicúr elgondolkodott.
− De hogy szagoljuk meg a könyvet, ha egyszer nincs meg?
− Mondjuk, ez jogos − Kifli a fülét vakarta. – A helyét! – vakkantott aztán boldogan. – Szagoljuk meg a helyét! Mert a szaga ottmaradt!
Cicúr most nagyon büszke volt az okos bátyjára.
− Szagoljuk! – azzal nekiindultak, hogy megtalálják a hiányzó könyv helyét valamelyik polcon.
Orral a földön dolgoztak hosszú-hosszú ideig. Bibi, Gréta, Marcus közben felébredtek, és csodálkozva figyelték a szaglászásba belemerült ebeket.
− A könyvet kereshetik – szólt Bibi.
− Nehéz dolguk van – bólogatott Marcus. – Ez a nyom már kihűlhetett, egy csomó nap eltelt, amióta nincs meg a könyv.
Ekkor Cicúr az egyik polc alatt izgatottan kaparni kezdte a földet.
− Miazmiazmiaz? – rohant hozzá Kifli.
De Cicúr szólni sem bírt. Valami ott volt a polc alatt, és ő megpróbálta kiszedni. Valami fontos, valami nagyon érdekes és fontos! Mindenki Cicúrt figyelte, ahogy a mellső lábaival ügyesen kikaparja azt a valamit a polc alól. Lihegett, fújt, erősen dolgozott.
− Itt van! – kiáltott fel aztán, és felmutatta a kincset.
Egy darab pókhálós keksz volt.
− Jaj, Cicúrka, ez nem az, amit keresünk! – Bibi nagyon csalódott volt.
− De finom! És én találtam! Ügyes vagyok!
Cicúr roppant elégedett volt magával, a többiek pedig nem akarták elrontani az örömét.
− Gyertek csak! − hívta magával az ebeket Gréta. – Megmutatom nektek a könyv helyét. Hátha tényleg nem csak dísznek van az a csuda orrotok.
Kifli és Cicúr (miután boldogan bekebelezte a kekszet) követték. Gréta egy üres helyre mutatott az egyik zsúfolt könyvespolcon.
− Ott volt. De vigyázzatok, el ne olvassátok a többi könyvek címét még véletlenül se!
− Nyugi, Gréta – nyugtatta g Cicúr vigyorogva. – Mi kutyák vagyunk, nem tudunk olvasni.
− Cöcöcö – csóválta a fejét a nyomukban Lulu. – Ki tudhatja azt, mi minden van egy kutya fejében!
Kifli bedugta az orrát a könyv hűlt helyébe és nagyot szippantott. Cicúr is úgy tett. Ezután körbeszaglászták a polcot, és orral a földön elindultak nyílegyenesen a lift irányába.
− Lehet, hogy működik a dolog? – nézett Bibi Grétára. – Mármint az orruk?
− Az orruk biztosan működik, csak azt nem tudjuk, tudják-e használni – brummogta Marcus, és a kutyák után indult, hogy lehívja a liftet.
− Meglátjuk – suttogta izgatottan Gréta, és a sor végén Luluval mindannyian elindultak a lifthez, hogy kiderüljön, tényleg jó-e nyomolvasásra az a híres skót juhász orr.
Balla Margit
Török Bianka rajza